Klasszikus mesék új felfogásban a Szegedi Kortárs Balettól

Színpad

 
(MTI) - Juronics Tamás koreográfus a Nemzeti Táncszínházzal közös Csipkerózsika-előadásról elmondta: Csajkovszkij balettjének feldolgozásával az volt a céljuk, hogy a klasszikus mesét úgy láttassák, ahogy eddig még senki. A produkció az álmok mellett a vágyakról, a szexualitásról is szól. Az alkotási folyamatban elsősorban az érzések, az intuíciók játszottak nagy szerepet. A táncosok sokszor csak részinstrukciókat kaptak, melyeket azután ők dolgoztak ki, ezáltal aktív részesévé váltak a kialakult előadásnak. Hasonló technikával dolgoztak a díszlettervezővel is.
 
A díszletet tervező Kentaur szerint a munka újdonsága épp a dinamikus kreativitásban rejlett. Szokatlan volt úgy dolgozni, hogy csak érzéseket kapott, egy-egy szóval inspirálták, és a koreográfus nem mondta meg, hogy konkrétan mit akar. Ebből végül egy olyan díszlet született, mely egy szakrális tér egységét jeleníti meg, a hagyományostól eltérő módon működő elemekkel.
 

Az előadás zenéjét két DJ állította össze. Mint azt DJ Dusan elmondta, ők csak színeket kaptak a dallamok megformálásához, de idővel sikerült ráérezni arra, hogy a tánchoz milyen melódia illik. Így született meg a modern, elektronikus hangzású, jövőbe mutató zene.

 
 
 
A csodálatos mandarint korábban már láthatta a szegedi közönség. Juronics Tamás szavai szerint azonban most egy olyan előadást tekinthetnek meg a nézők, amelyből kiderül: "mandarinnak lenni egy állapot", amelyet bárki megtapasztalhat, "aki eléri a vágynak és a szerelemnek azt a fokát, amelyen túl megszűnnek a külvilág törvényei, és az élete csakis a belső, szexuális kényszerektől hajtott lét szabályait követi."
 
A Szegedi Kortárs Balett színpadon kívüli élete is igen mozgalmas. Mint azt Pataki András igazgató elmondta, hamarosan megjelenik egy könyv a társulat húsz évéről, folytatódnak a másfél éve elindított, nagy sikert arató beavató színházi programok, jótékonysági akciókban vesznek részt, és idén további tiszteletbeli tagokkal bővítik a társulatot. Ezt a címet először a Szegedi Kortárs Balett tizedik születésnapján adományozták hat, a munkát intenzíven segítő támogatónak, és a Csipkerózsika bemutatóján most további három tiszteletbeli tagot fogadnak maguk közé.
 
Korábban: