A "könnyek Andalúziájában" táncol Barta Dóra

Színpad

Barta Dóra

Gyászol Bernarda Alba háza: a férj és apa meghalt. Az ősi törvények szerint a gyász nyolc évig tart, addig elzárva a külvilágtól kell élnie a családnak, amely immár csak nőkből áll. Bernarda elszánt szigorral zárja el magukat. A lányok természetesen mind szeretnének férjhez menni, de ezt egyedül az első házasságból származó idősecske lány remélheti. A szenvedély azonban az összes lányt fűti, leginkább a legfiatalabbat, Adelát. Kiderül, a vőlegény inkább hozzá jár. Rajta már nem tud uralkodni az anyja, fellázad.

 
Federico García Lorca tragikus-lírai víziója azt a kérdést feszegeti, meddig lehet elmenekülni a valós gyönyörök és kínok elől egy látszólag rendezett életbe? Élet-e még az élet nélküli élet? Vagy a szenvedély, a vágy, az érzékiség mindenképp utat tör, rést nyit a falon, és maga alá temet mindent? Bernarda Alba nem gonosz, nem zsarnok, csak téves az életprogramja. Mint ahogy oly sokunknak az. De mikor omlik össze a sok virtuális mikrovilág körülöttünk? Mikor válik életünk a megtapasztalt szenvedélytől - végre - kaotikussá?
 
Barta Dóra október 17-én és november 12-én, 19 órától, a Nemzeti Táncszínházban látható darabjában Kulcsár Noémi, Csere Zoltán, Rubi Anna, Újszászi Dorottya, Balkányi Kitti, Kopeczny Kata, Fodor Zoltán, Fekete Zoltán, Túri Lajos és maga a darab koreográfusa táncol.