Kopognak Lőrincen

Színpad

A szervezők a tavalyi évben nagy szakmai sikerrel bemutatkozó rendezvény 2011. évi folytatására közel 300 versenyzőt várnak a kontinens 30 ír tánciskolájából. Írországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Ausztráliában az ír tánchoz kapcsolódó rendszeres versenyzés hétköznapi dolognak számít, az európai kontinensen azonban csak 2003-ban rendezték meg az első hivatalos nemzetközi feis-t, vagyis táncversenyt. A helyi ír tánciskolák által szervezett versenyeken és az évente megrendezendő Európa-bajnokságon a magyar táncosok sikert sikerre halmoztak, az első magyar bajnokság megszervezése azonban 2010 januárjáig váratott magára. A versenyt sikerrel megrendező Blackbird Tánciskola 2011-ben ismét megszervezi a nemzetközi bajnokságot, amely a dublini székhelyű Irish Dancing Commission akkreditált versenye.

 
A bajnokság két napján megközelítőleg 220 versenyszámra kerül sor. Az ír tánc bajnokságok a táncok jellegéből adódóan sok rövid versenyszámból állnak, melyeken a táncosok egyedül vagy kisebb csoportokban versenyeznek, tánctechnikai tudásuktól függően különböző nehézségi szinteken és különböző korcsoportokban. Egy-egy versenyző több kategóriában is nevezhet, így egy táncos akár 10-15 különböző egyéni koreográfiával vagy csoportos versenyszámban is indulhat ugyanazon a bajnokságon.
 
A leglátványosabb műsorszámot, a budapesti Open bajnoki címért folyó küzdelmet január 29-én, szombaton 16 órától tekinthetik meg a látogatók. Az élő ír népzenére előadott versenyszámokat professzionális ír versenybírók - Mary McElroy, Jackie O'Leary-Fanning és Máire Treacy-Dixon - pontozzák, a zenét az egykori Riverdance-táncos és -zenész Sean O'Brien fogja biztosítani.
 
A versenyszámok közti szünetekben táncos és zenész barátaink fogják szórakoztatni a közönséget, bemutatót tart a Budapest Skót Táncklub, a Tébláb Művészeti Iskola és a Budapest Highlanders Pipe Band.
 
A bajnokságot megnyitó látványos Táncgála január 28-án pénteken este 20 órakor kezdődik a Rózsa Művelődési Házban. A két felvonásos műsorban láthatók és hallhatók lesznek a Blackbird Tánciskola fellépői, a Coincidance kortárs ír tánc társulat, valamint a hagyományos ír népzenét játszó Éirí együttes és a gálára Dublinból idelátogató vendégzenészük, Luke O'Brien.