A Nemzeti Táncszínház előcsarnokában nagy a nyüzsgés, rég nem látott ismerősök ugranak egymás nyakába, valóban ünnepi a hangulat, általános besózottság van a levegőben. Emlékszem a tíz évvel ezelőtti Egy faun délutánja bemutatóra a Katonában, az állóhelyek is tömve voltak, zengett a ház, hiszen az új Bozsik-darab szellemes volt, bátor, radikális. Könnyed, intelligens és pimasz játék a hagyománnyal (az eredeti Nizsinszkij-koreográfiával), és a nemi szerepekkel. Kíváncsi voltam, hogy fogott-e Faunon az idő, és hogy ugyanolyan élmény lesz-e, mint annak idején. Nagyon érdekes dolog történt: kiderült, hogy mostanra az előadás - bár alig változott - mégis sokkal szelídebbnek hat. A nemi identitással való játék a művészetben mára már nálunk is egészen természetessé vált, (és nem csupán Frenák Pál vagy Gergye Krisztián előadásaira érdemes gondolni, ennek a képzőművészetben is ezernyi jele van, ott van, mondjuk Katarzyna Kozyra múlthavi kiállítása a Ludwigban), vagyis az történt, hogy amit jó érzékkel Bozsik megsejtett, a mindennapok részévé lett. A Faun nem csak a múlt felé kötődött hát ezer szállal 1997-ben, hanem a jövő felé is, ez meglepő tanulság.
 |
| Létramesék |
Az előadás után a színház földszinti csarnokában Mészáros Márta 2000-ben készült Mandarin-filmjét is levetítik a közönségnek, több mint százan maradunk, az emberek háromnegyede állva nézi végig a filmet, aki egyszer bekukkant, az ott ragad, nem is lehet másként. Sokadszor látom, mégis megüt, mennyire jó, Bozsik Yvette, a lány egy hatalmas madárkalitkában kuporog, groteszk kislánymaszkkal, a csavargók egyike transzvesztitaként kelleti magát az öreg gavallér előtt, aki persze lépre megy, a második áldozat, egy pizzafutár élő céltáblaként végzi, a harmadik látogató, a mandarin pedig az életet és a halált elválasztó falon is átnyúl szerelméért. Na jó, picit szubjektívebben: Szabó Győző és Kamarás Iván csodaszép, romlott csavargók, már el is felejtettem, milyenek is voltak igazán fiatalon, Vati Tamás kócos és kamaszos (ő mostanra még sokkal izgalmasabb), Bozsik Yvette és Gálffi László viszont elképesztőek, nem tudom, milyen dorian gray-i trükkök rejlenek itt, de rajtuk egyszerűen átsiklott az idő.
 |
| Vati Tamás és Bozsik Yvette |
A beszélgetést, mely a film után következik, Lőrinc Katalin moderálja, érzelmes, derűs és tartalmas közönségtalálkozót kerekítve. Vati Tamás elmeséli, hogy a teste civilben ugyan megérzi a változásokat, de a színpadon minden ugyanúgy megy, 1997 pedig mintha csak tegnap lett volna. "Evidencia, hogy itt táncolok" - teszi hozzá, és valóban az. Gombai Szabolcs, aki a néptánc felől érkezett a társulathoz, azt az emlékét idézi fel, amikor még nézőként, egy másik társulat tagjaként látta a Faunt, és szívesen szerepelt volna benne. Lisztóczky Hajnalka ez alkalommal koreográfus-asszisztensként dolgozik a Faunban, de korábban táncolt is benne, számára éppen ez a kettőség az izgalmas, hiszen kívülről és belülről egyaránt alaposan ismeri a darabot. "Ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom a mozdulatokat" - mosolyog Vislóczky Szabolcs, az egyik legrégebbi társulati tag. Szabó Győző, aki vendégként szerepel, de visszajáró vendégként, a korai közös munkákat emlegeti, mint az Állatfarm vagy a Csodálatos mandarin, Tölgyesy Zoltán pedig elmeséli, mit gondolt, amikor megismerkedtek a Capellában Yvette-tel, és a koreográfus közölte, hogy szeretne majd vele dolgozni. "Kislány, ilyet más is mondott már, aztán soha többé nem került elő..." Samantha Kettle-ről pedig kiderül, hogy két éve, eredetileg csak hónapokra jött a társulathoz, aztán itt ragadt, beszippantotta a barátságos légkör.
Lőrinc Katalin kérdései nyomán mindenféle érdekességre fény derül még az este, például, hogy Bozsik Yvette soha nem számolja meg, hány koreográfiát készített idáig, és törekszik is arra, hogy minden munkájában egészen új irányban induljon el. Éppen ezért nagyon élvezi a felnőtt előadások gyerek-verzióinak megkoreografálását is, hiszen biztos benne, hogy nem egyféle igazság létezik. És persze, végül arról is szó esik, hogy de jó lenne végre egy saját színház. A koreográfus még egy "Köszönöm, hogy itt vagytok" - felkiáltással átinteget két régi, hűséges nézőjének, akik minden előadását látták, és majdnem elsírja magát, de ők is.
