Közeleg a Kalászi kortárs tánctalálkozó

Színpad


dunatancmuhely_tizedikvolegeny_promo.jpg
Duna Táncműhely: A tizedik vőlegény

A Duna Táncműhely szervezésében megvalósuló fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.

 
A 2009-es fesztiválra - a korábbi évekhez hasonlóan - az elmúlt színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat invitáltak meg: a programban szerepel a ForteDanse és a TranzDanz Magenta című koprodukciója, a Közép-Európa Táncszínház Concerto című előadása, valamint Herczku Ágnes Arany és kék szavakkal című táncdarabja, továbbá a tízéves Duna Táncműhely legfontosabb koreográfiáiból összeállított Keresztmetszet című válogatás.
 
A táncprodukciók kísérőprogramjaként táncfilmeket láthatnak az érdeklődők az Országos Színházi Múzeum és Intézet, valamint Mándy Ildikó válogatásában.
 
Részletes program
október 9.
19.00 Duna Táncműhely: Keresztmetszet
 
október 10.
19.00 Közép-Európa Táncszínház: Concerto
20.00 Táncfilmvetítés (Az Országos Színházi Múzeum és Intézet válogatása)
21.00 Fortedanse - Tranzdanz: Magenta
 
október 11.
18.00 Táncfilmvetítés (Mándy Ildikó válogatása)
19.00 Herczku Ágnes - Horváth Zsófia: Arany és kék szavakkal