vagy ahogy Pilinszky költészetében megkísérli, illetve Meditációjában meg is fogalmazza:
"Lehetséges-e a páriák művészete? Az emberben megrekedt állati igénytelenség remélhet formát, szavakat? Ritmus, amely csak pulzál, mint a kutyák nyaranta, lehetséges-e? Szellem, amely szegényebb minden hasonlatnál, s kopár, akár a kő, nem a tudatunkban, hanem a földre szegezve? Nyelv, aminek nem volt ereje kibontani lombjait-ágait?
Mert van itt valamiféle szomjúság, amit még senki meg nem itatott. Nyomorúság, aminek törzse mind irtóztatóbban zihál. Övé lesz minden hatalom és dicsőség."
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Közép-Európa Táncszínház koprodukciója.
Jelmez: Benedek Mari
Szcenika: Pallagi Mihály
Zene:
Doors, Dukay Barnabás, Peter Sadlo,
Sofia Gubaidulina, Bugge Wesseltoft,
Godefroy de St Victoire
Koreográfus-rendező:
Horváth Csaba
Harangozó-díjas
Szereplők:
Fodor Katalin Harangozó-díjas, Vida Gábor,
Szent-Ivány Kinga Harangozó-díjas, Bora Gábor
Fejes Kitty, Katona Gábor
2004 november 5., 12.
Közép Európa Táncszínház
Budapest, H-1071. Bethlen tér 3.
Tel./Fax: 36/1/342-7163
E-mail: cedt@chello.hu
Barbárok
Két juhász agyonveri társát a csobori pusztán. Agyoncsapják a fiát is. Gödörbe rejtik. Elhajtják háromszáz birkáját, két szamarát. A juhász asszonya évszakokon át keresi férjét. A puli tavasszal nyomra vezet. Csendőrkézre kerül az egyik tettes: bevallja bűnét. Ez a nyers történet. Szikár rémdráma. "Irodalomról leghelyesebb nem beszélni" írja Kosztolányi a Nyugatban Móricz Barbárokjáról. Okosan arról csak hallgatni lehet. A verseket dalolni kell, a prózát ízlelgetni, nyelvünk hegyével. Amit ösztön teremtett, azt csak egy másik ösztön foghatja föl, egészen. Értelem aligha. A rémdrámát hiába kínálgatta volna librettista Rábai Miklósnak, balett irodalmi alapjául is kilátástalan lett volna elfogadtatni. Horváth Csaba érzékenyen, színházi biztonsággal áttette a brutális történetet novellából táncszínpadra. A Közép-európai Táncszínház Bethlen téri helyiségében színre vitte (közös produkcióban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal). Móricz Zsigmond kegyetlen elbeszélésében a görög klasszikusok tiszta tragédiáját fedezte föl. Táncdrámává tette az elbeszélő prózát. A jóra felhasznált művészi szabadság magával ragad. Ugyanis sosem jő olyan politikai fordulat, ahol a képzeletszegénység ne járna előnyökkel, ne jutalmaznák a tehetségtelenséget. Érzékenyen, színházi biztonsággal áttette a brutális történetet novellából táncszínpadra.
Nincsen puli, csordakút, dolmány. Sem néptánc-gyűjtési csokréta, bár érezni a néptáncos alapokat. Móricz cselekményéhez nem tapad hozzá a táncdráma. Az alapos figyelem mégis mindenre rátalál a színen. Még a pulikutya is szerepel; igaz: magas költőiséggel. Itt nem táncosok illusztrálják az irodalmat: a nyers ösztönök fájdalmasságát kínzó erővel, kínzó őszinteséggel, mély életismerettel megjelenítik. Fodor Katalin, Jászberényi Éva, Szent-Ivány Kinga, Bora Gábor, Katona Gábor és Vida Gábor a tánctechnikával párosult belső erővel, megkapó előadói készséggel jelenítik meg a táncdrámát. Három pár szakasztott egyformán mozog. Késleltetve. Mintha átvennék egymástól a mondandót. Mintha nem volna külön életük. Mintha egymásba volnának bilincselve. Alig néznek össze. Mégis elszakíthatatlan közöttük a kapcsolat. A kegyetlen viszonylatok szelíd lírával telítődnek. Cseppet sem finomkodnak a mozdulatok. Az ábrázolás változtatja gyengéd szükségszerűséggé a brutális küzdést.
A Doors, Sofia Gubaidulina, Peter Sadlo, Bugge Wesseltoft zenéit használták. Három bádog mosdóvályú Pallagi Mihály díszlete. Benedek Mari a vidámságukba belefáradt standruhákba vetkőztette a táncosokat. Ki milyen színű ruhadarabot visel, olyanra festették teste szabadon maradt felületét. Leolvadnak a festett testek. A vályúk vize csatakossá teszi a verítékes testeket. A játéktér talaja csatakossá lesz a küzdelmektől. Skanzenszépelgés vagy artisztikumhajszolás helyett az ösztönvilág mélységei tárulnak föl.A Közép-európai Táncszínház Móricz Zsigmondból napjaink legerősebb magyar drámáját állította elő.
NÉPSZABADSÁG, 2002. június 3., Szerző: M. G. P.
