T.E.S.T.-rajzolatok
Egészen törvényszerű volt, hogy Gergye Krisztián egyszer megalkotja T.E.S.T. (B.O.D.Y.) című darabját, hiszen alkotó-előadóként - úgy tűnik - lényegében ez a tematika foglalkoztatja kezdetektől, s kísérleteinek első alanya is önmaga volt. Talán már jóval színpadi élete előtt.
A koreográfus és testre írt monológjai között épp testi értelemben nincs távolság; valamennyit előadhatná ő maga, mert a testben realizált én-tapasztalatok most megrendítően hasonulnak, lényegük bizonyos időnélküli állapotban, természettől összeágazódva tárul elénk. Pedig Gergye talán éppen az időt, az egykor volt, valahai lét nyomait keresi műveivel, ám e művek drámájaként mintha folyvást a hiánnyal szembesülne. Valójában a hiány, a valamiből való végzetes kivetettség jelenéből tételeződik az a másik idő, ami volt, s tán még lehet. Az emberi álomból azonban most mindössze ennyi marad, a többi súly, ólmos bizonytalanság, amely kényszerű sorsba zárja a T.E.S.T. alakjait. Vagy inkább testeit. Vagy mit is? Kell hozzá egy kis bátorság, egyfajta belső lecsupaszodás, kell az ingerküszöb alá nyomott vágyak, a szocializált én száműzött késztetéseinek fényre engedése, hogy ne csak sejtelmesen állati, olykor egzotikusan nyers lényeket lássunk magunk előtt. Hanem láthassuk a voltaképp olykor eléggé szerencsétlen, önmagának is kiszolgáltatott embert, a kreatúrát, aki ugyan szenved ösztöneitől, féli azokat, és tudatos énjével megtagadná, de elengedni nem tudja, és nem tudhatja soha.
Gergye a T.E.S.T szólóival azért léphet e ritka levegőjű tartományba, mert koreográfiái elsőrendűen nem koreográfiákként, nem a sajáton túl szemlélhető esztétikai jelenségként születtek meg, hanem - úgy tűnik - mélyen személyes lelki-érzelmi intenciók szükségletéből, szinte előképek nélkül, a formát teljesen a formátlanból kiküzdve. Ugyanakkor e "megtestesülések" teste, primer mintája mindig és jól felismerhetően a saját, gergyés szellemi-fizikai anatómia. Mindebből az is következik, hogy e mozgások, olykor mozgássorozatok nem egy zárt, legalább a maga nemében egzakt rendszer részei, nem egy új keletű tánckánon idézetei, hanem technikai szempontból esetleges, mélyen szubjektív, mindig a pillanathoz talált rajzolatok. Persze, egyértelműen Gergye-rajzolatok.
A T.E.S.T.-képek plaszticitását különös erővel árnyalja Alfred Schnittke zenéje. A koreográfus választása nem egészen meglepetés, hiszen dolgozott már Sosztakovics-műre, Schnittke pedig a következő szerzőgeneráció tagja; darabjait hallgatva úgy tűnik, elődjének drámai ereje, impulzivitása, monumentális iránti fogékonysága őt is jellemzi. Komoly feszültségek - s egyben feladatok - támadnak akkor, ha egy, főként mozgásban realizálódó szólóhoz egy elvontságában is rendkívül expresszív, olykor nagyzenekari hangzás társul, mert mindig kérdés, hogy a látvány elég erős-e, képes-e felelni a kihívásra. Most kifinomultan illeszkedik minden részlet, zene és koreográfia együtt teremt új színpadi hangsúlyokat.
Gergye muzikális, a zenén túl is.
Péter Márta
