Szőke, elmúlt negyven, meghízott és nincsenek ötletei. Egy táncos-koreográfusnak ez ciki, maximum elszórakozhat a gondolattal, hogy mi történne, ha a mostani tudásával újrarendezhetné az összes darabot. Úgy tűnik, mintha Bozsik Yvette egy harakiri-showt rendezett volna, végig vonul az előadáson az ironikus önkritika, meg persze, mert Bozsik nagy lázadó, a kritikusok kritikája is, ami meghökkentő ötleten alapul. A táncosok két láblendítés és önmaguk táncos szobra felállítása közepette felolvassák időnként, de nem ad hoc módon a társulatról, illetve a róluk írt kritikákat, de úgy hangsúlyozva, hogy a pozitív írások nyomán is nevet az egész nézőtér. Frappáns visszavágás, sokkal elegánsabb, mint olvasói levelet írni, és bizonyság arra, hogy bármely rossz szövegből lehet színház, ha jók az előadók és észnél van a rendező.
Úgy tűnik, Bozsik új alkotói korszakba jutott, a felnőtt és gyerekdarabokat, színházat, kabarét, balettot ugyanúgy színre vivő, sokszínű direktor előző táncjátéka, a Lány, kertben is hasonlóan önreflektív mű, de míg az a civil élet állomásain kísér végig, az Újravágva az alkotói munkásság különböző szakaszaiból ragad ki részleteket. Persze úgy, hogy új kreáció, egy táncpamfllet születik. Az egyetlen hivatásos színész, Elek Ferenc játssza Bozsik alteregóját, egy magasra helyezett kivetítőn botladozik, mint egy némafilm bohóc. A táncosok meg műfaj meghatározó versenyt rendeznek, eltáncolják a rájuk oktrojált szexualitást, még egy vak fiú is megjelenik, hogy közfelháborodást keltsen, egyáltalán, minden ellene megy a közízlésnek. A tiszta tánctól ismét elkanyarodunk, de most másképp, a tánc és a szöveg szervesen kapcsolódik. A magát túlzóan exponáló két férfi táncos, az őstag Vati Tamás és a vendég (Nagy József társulatából) Szakonyi Györk brillíroznak, de a többiek sem kutyák, inkább kiváló előadók. Jó mulatság, női munka volt.
