Pataky Klári kompozíciói félreérthetetlenül jelenkori alkotások, mégis sokat, talán minden hazai pályatársánál többet hordoznak magukban a klasszikus koreográfiai megoldásokból. Mert szerkezetük áttekinthető és fegyelmezett, felépítésüket ugyanúgy átszövik az előre és visszautalások, mint a mozgásokat a motívumok bemutatásának, fejlesztésének és variálásának elve. És eközben az alkotó alig lép ki a táncszínpad leghagyományosabb és legpuritánabb kettősségéből, tánc és zene szétszálazhatatlan összemunkálkodásából. Sehol egy meghökkentő vagy váratlan színházi effektus, önmagáért látványos vagy pimaszul provokatív elem ? a koreográfus(nő) műveinek ereje és hatása ezeknél jóval mélyebb rétegekből táplálkozik.
Pataky Klárinál a tiszta mozdulat és a gesztus, a folyamatosan átrendeződő, teret involváló testek, e jobbára üres terekbe emóciókat író mozgásminták látványa és hangzása, a figurák akciói és a jól megválasztott zenék és hangok ? akár a szó is ? koherens egészet, már-már klasszikus összhangot alkotnak. Holott, s ezt legutóbbi kompozíciójának címe: Valami történ(e)t is sejteti, ő sem gondolja, hogy léteznének manapság kerek és átlátható, megragadható és igaz történetek. Nem, ő is csak a sejtésekből és sejtetésekből, a fragmentumokból és szilánkokból, az emlékekből és vágyakból kikerekedő pillanatnyi benyomásokat rögzíti, s éppen ezeknek a titkokkal teli, a sorsok minden korábbi tapasztalatát magába sűrítő pillanatoknak próbál érvényes koreográfiai formát teremteni. E legutóbbi művében is a fekete és fehér variációiba öltöztetett alakok rezzenései; a férfiak és nők furcsa tükröződései egymás mozdulataiban; a fent és a lent, a kint és bent, az előre és a hátra; a sikoly és a némaság, az eltakart szemek és a tekintetek villanása rajzolja ki azokat a térbeli-testi történéseket, amelyek ? bár nincs pontos megfelelőjük a valóságban, tehát nem is fordíthatók át a nyelv közegébe ? csak a befogadókban rendeződhetnek saját történetté.
A Közép-Európa Táncszínház hat kiváló előadóművészére komponált Valami történ(e)t nem csupán egy enigmatikus, sokolvasatú művel gyarapította a társulat játékrendjét, hanem újabb értékes alkotással gazdagította e fiatal koreográfus egyre változatosabb, bár kivételesen következetes repertoárját is.
