Hogy mi az a yucca? Szobanövény és táncpartner, és egyben az elmúlt év egyik legemlékezetesebb előadásának a címe. Egy 2009-es pillanatfelvétel a Budapest Tánciskola fiatal művészeiről, abból az életkorból, amikor minden bizonytalan, de minden lehetséges, és minimum ketté kell harapni a világot.
Vajon mi születik tizenhét táncos, egy növényke és egy raklapnyi hangszer koincidenciájából? Egy fantáziadús hangszer-, növény-, és emberszelídítési kísérlet, egy érzékeny, illanó, üde és nyers hangú darab, egy élő tabló a Budapest Tánciskolában formálódó, új táncos generációról. Az Angelus Iván által rendezett darab legfőbb érdeme, hogy a benne szereplő fiatal táncosok sokfélesége szabadon megmutatkozhat: olyan ez az előadás, mint egy vibrálóan színes, változékony, játékos kaleidoszkóp. Egyszeri és megfoghatatlan ez a pillanat, és már keletkezésekor magában rejti múlandóságát, hiszen a szereplők pályájuk során nyilván szanaszét kalandoznak majd a világban, ki-ki keresve a saját útját. Az itt és most súlya és szépsége ritkán ennyire nyilvánvaló, mint ezen az estén.
Nagyon spontánnak, könnyed sodrásúnak tűnik az előadás, mert Angelus Iván egy olyan organikus szerkezetet talált, mely a kezdeti egymásra hangolódástól az egyes párok bemutatkozó duettjén át egészen a kilenc pár egyidejű, egymást kiegészítő, többszólamú forgatagáig ível. A Budapest Tánciskola fiatal művészei zenészként és táncosként egyaránt szívüket-lelküket beleadják ebbe az estébe, Vadas Tamara pedig (aki vezető asszisztens is egyben) megtáncoltatja a pálmát is. Ahogy a sok-sok hangszer gazdára talál ? hiszen a darab zeneszerzője, Másik János hatalmas örömzenélésre vette rá a táncosokat ?, úgy hangolódik össze a kilenc pár is.
Persze az előadás nem hibátlan és nem egységes színvonalú, de meglepetésekkel, eredetiséggel, frissességgel van tele: a duettek között akad szürreális álomkép, a férfi-női kapcsolat hullámvasút-szerű dinamikáját megmutató jelenet, szokatlan kettős az ominózus szobanövénnyel és férfias, játékos erőpróba egyaránt. Kilenc pár és kilenc, különös atmoszférájú mikrokozmosz mutatja meg magát a Yuccában. Autonóm törvényekkel rendelkező terek nyílnak a Trafó színpadán: a verekedés hevességével egymásra találó pár körül a többiek nyugtalanul lézengve cirkálnak, mintha csak egy utcai balhét figyelnének, egy másik, vehemens kettős tagjai a vészkijáraton csapják ki a párjukat, egy hatalmas, álombeli dunyha gazdái az észlelés törvényeit írják felül ironikusan, a törzsi jellegű dobzenére vetélkedő férfikettős pedig követhetetlen sebességgel cikázik a térben.
A Yucca legtöbbet a Budapest Tánciskola atmoszférájáról árul el: süt ebből a darabból a kíváncsiság, a szabadság, a fantázia, a különbségek magától értetődő elfogadása és a természet tisztelete egyaránt. Nagy különbség, ha valakit arra tanítanak, hogy az ember is növény, vagy arra, hogy a növény is ember.
