Ladányi és Uotinen a MU Színházban

Színpad

La dance company

Az est első része Ladányi Andrea Alice B. című szólóelőadása, melyet a világhírű, finn koreográfus, Jorma Uotinen (a Kuopio Táncfesztivál igazgatója) állított színpadra.

A most bemutatásra kerülő Alice B. (a Memory of … és az UNI mellett), a La dance company és Jorma Uotinen harmadik közös produkciója.

BEMUTATÓ

I. rész

Alice B.

Táncolja: Ladányi Andrea

Zene: Apocalyptica

Látvány: Jorma Uotinen

Fény: Fésus Zsolt

Koreográfus: Jorma Votinen

Találkoztam Alice-szel a vonaton. Övé a 4-es, az enyém a 3-as hely volt.

Valami történt vele.

Később láttam őt az interneten.

BEMUTATÓ

II. rész

henriette a vonaton

Az est második részében játszott henriette a vonaton, egyszerre őszinte és érzékeny alkotás ösztönökről, érzelmekről, végzetességről és kísérlet is egyben a tánc, a zene, a próza és az emberi hangra komponált kreatív hangzás ötvözetére.

A henriette a vonaton résztvevői táncosok és színészek. Az előadás különböző képzettségű és különböző pályákon mozgó művészek (Czukor Balázs - az Örkény Színház fiatal színésze, Miklós Marcell - az SzFE IV-ed éves színész hallgatója, Kovács Martina - színésznő, Kozmér Alexandra - a Magyar Állami Operaház táncosa, Bánki Zsolt - táncos és koreográfus, illetve Ladányi Andrea), közös produkciója.

Táncolja: Ladányi Andrea, Kozmér Alexandra, Kovács Martina, Bánki Zsolt, Czukor Balázs, Miklós Marcell

Zene: Monteverdi

Látvány: Antal Csaba, Ladányi Andrea

Fény: Fésus Zsolt

Kreatív zene: Kis Erzsi

Zene: Sigur Ros

Rautavaara

Látvány: Ladányi Andrea

Fény: Fésus Zsolt

Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea

?Szép minden első mozdulat, minden, ami szándékolatlan; de hamissá és nyakatekertté válik, amint önmaga tudatára ébred.? /Heinrich von Kleist/

MU Színház/ 1117 Budapest, Körösy József u. 17. Tel.: 209 4014

2005. október 7., 8., 9., 2. 20 óra