Ladjánszki Mártáról szól Belgrád

Színpad

Ladjánszki Márta Shelter - menedék című előadásával elnyerte a XII. Festival Koreografskih Minijatura (Koreográfiai Miniatúrák Fesztiválja) verseny első díját május 12-én Belgrádban. A nemzetközi zsűri 19 előválogatott és végül meghívott előadásból 11 darabot juttatott tovább a versenybe és az említett szólót a fődíjjal jutalmazta, ami - a 3000 ezer eurós pénzjutalom mellett - egyben felkérés egy új bemutatóra a 2009-es BELEF-en (Belgrádi Nyári Fesztiválon).
 
Ladjánszki Márta

Ladjánszki számára nem ismeretlen a belgrádi fesztivál, hiszen tavaly májusban ugyanitt második helyezést ért el a Lakatos Andreával előadott Sisterhooddal.

 
A Budapest Fringe-en bemutatott és L1 Táncművekben április végén játszott 30 perces Sheltert május 22-23-án 18:00-kor az L1 Táncművek nagytermében láthatják az érdeklődők. Előre bejelentkezés szükséges.