Magyar győzelem a belgiumi hiphop táncversenyen

Színpad

(MTI) - A hétvégén zajló megmérettetésen 30 csapat indult, a többi között dánok, hollandok és belgák. Az aktív táncosokból álló szakmai zsűri nagyon sok szempontot figyelembe vett a pontozáskor, a többi között a dinamikát, előadásmódot, a koreográfia színességét, a stílusok ötvözését, a tér kihasználását, a táncosok közötti kontaktust, a zene kompozícióját - mondta el Hartmann Gábor koreográfus. A koreográfiának nagyon összetettnek kell lennie, ezért jó, hogy szakmailag hozzáértő emberek ültek a zsűriben.

   
A döntőbe végül 9 csapat került be, így a magyar fiúk erős, jó mezőnyben mutathatták be tánctudásukat.
  
 A versenyen szereplő 8 főből álló magyar csapat tagjai 1-2 éve táncolnak, mindig a "legügyesebbeket" válogatják ki a tánciskolából. Egyébként 13 tagból áll a csoport, a május végi Európa-bajnokságon Veszprémben mindannyian fellépnek.