Magyar kortárs táncos sikerek Prágában

Színpad

December elején Prágában rendezték meg a többéves hagyománnyal rendelkező New Europe Festival 2009 és Jarmila Jerabkova Awardot. A rangos eseményre Berrak Yedek az év elején megrendezett Szóló-Duó Fesztiválon bemutatkozott előadók közül válogatta ki a számára érdekes magyar alkotókat, akik így a nemzetközi nevezőkkel együtt vehettek részt a versengésben. Az idei fesztiválon a hét alkotó közül három, nevezetesen Arany Virág és Fülöp Ágnes, a tavalyi Szóló-Duó díjazottjai, valamint Grecsó Zoltán is magyar színekben versenyzett.
 

grecsozoltan-egyedbea_tanc_promo.jpg
Grecsó Zoltán és Egyed Bea
 
A két fordulóból álló fesztivál első szakaszában a résztvevőknek egy előre megszabott zenére - a híres cseh zeneszerző, Martin Smolka egyik szerzeményére - kellett koreográfiát készíteniük, amelyet a rendezvény első napján mutattak be. A második fordulóban a szakmai zsűri tagjai, név szerint Nina Vangeli, Eva Blazicková, Tomeo Verges, Michael Vincenot és John Ashford a meghívott szólókra voltak újra kíváncsiak.
 
A magyar résztvevők már az első este kitűntek a mezőnyben, a második estére pedig igazán sikerült elkápráztatniuk a zsűrit és a közönséget. Arany Virág munkáit is sok fantázia és igényes kimunkáltság jellemezte, azonban a zsűri ezúttal a két másik alkotónak kedvezett: a verseny második helyezettje Fülöp Ágnes Angelwings... That was című szólója és Kánya Katával táncolt Instant című duettje lett, míg az első helyezést Grecsó Zoltán Bachelor Day című szólója és Egyed Beával táncolt Conversation Full of Salt című duettje nyerte.
 
Az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a nyertesek meghallgathatták a zsűri nem mindennapi dicsérő szavait a magyar kortárstáncot illetően, melynek keretében elhangzott Ladjánszki Márta és Fehér Ferenc neve is, és a magyar kortárs táncot igazi kuriózumként méltatták. John Ashford elmondta, hogy hazánk érdekes színfolt Európában, amely nagyon fontos része a kortárs táncművészeti szcénának. Szerinte nem létezik az a bizonyos harminc év elmaradás, amelyet a hazai szkeptikusok gyakran emlegetnek, de ha létezne is, akkor sincs szükségünk a nyugati trendek behódoló követésére. Hozzátette, alig várja, hogy jövő áprilisban Magyarországra látogathasson, és segítse a magyar előadásokat a nyugati megmutatkozásban.