Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Még 1 Mozdulatszínház: ELEMEK

Színpad

Fontos számunkra, hogy azok a mesterek, akiktől mi tanulhattunk, most velünk együtt fognak szerepelni. Színpadra lép Dr. Dienes Gedeon, akinek éppen 90. születésnapján lesz a premier, koreográfiájával jelen lesz E. Kovács Éva, valamint fellép Kármán Judit, aki Berczik növendék volt. Ő egyébként abba az utolsó generációba tartozott, akik még mozdulatművész diplomát kaptak 1949-ben. Utána be is tiltották ezt a műfajt. "

(Fenyves Márk és Pálosi István)

I. rész

Az elemek eredeti koreográfiáját 1946-ban Kovács Éva fiatal Táncművész,mesterével Berczik Sárával közösen készítette és önálló estjein táncolta.

A most bemutatásra kerülő felújítást, akkori emlékeire támaszkodva újra koreografálta, a Magyar Mozdulatkultúra Egyesület Mozdulatművész Pedagógus képzőjén résztvevőknek, mely alkotását Fenyves Márk és Pálosi István rekonstruálta és tanította be.

II. rész

A Mozdulatművészet, mint a Táncművészet egyik legfiatalabb művészeti ága közel 100 éves hagyományokra tekint vissza. Az előadás nagy Mestereink közreműködésével születik, akik még a műfaj kialakulásának elején voltak fiatal Mozdulatművészek.

Koreográfia - Rendezés: Fenyves Márk, Pálosi István

Szereplők:

Mestereink - Dr. Dienes Gedeon, Kármán Judit /Köztársasági Érdemrenddel

kitűntetett Mozdulatművész Pedagógusok,

Társulat - Anda Csilla, Alexy Alexandra, Fenyves Márk, Pálosi István,

Szöllőskei Dóra

Fény: Vajda Máté

Látvány: F. O. M.

Smink: Halma Ágnes

Támogatók: NKÖM - NKA Táncművészeti Kollégium, Fővárosi Önkormányzat

Kulturális Bizottságának Színházi Alapja, Orkesztika Alapítvány -

MMS-Mozdulatművészeti Stúdió, Pesti Est

További információ és jegyrendelés: 06-20-361-7821, e-mail:

mozdulat@hotmail.com, orkesztika.alapitvany@chello.hu, cím: MMS -

Mozdulatművészeti Stúdió 1071 Budapest, Rottenbiller u. 31.