Magyar Táncfesztivál félezer fellépővel Győrött

Színpad

Gergye Krisztián Társulata A szatírt viszi Győrbe

(MTI) - Huszonegy hivatásos, tíz amatőr táncegyüttes és tíz, show-táncban jártas csoport mutathatja be tudását a fesztiválon.

   
Az eseménysorozat nemzetközi gálával nyílik: osztrák és szlovák táncosok lesznek a külföldi fellépők, rajtuk kívül bemutatkozik Európa Kulturális Fővárosából a Pécsi Balett, a Magyar Nemzeti Balett, továbbá a Szegedi Kortárs Balett, és táncolnak a házigazda győriek is. A "nulladik" napon a szegediek a győrszentiváni Nyári Napforduló Fesztiválon vendégeskednek a Szent Iván éji álom című táncjátékkal.
   
A további fellépők között lesz a Honvéd Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat, a Közép-Európa Táncszínház, az ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata, a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapest Táncszínház. A produkciók a tánc megannyi műfaját viszik Győrbe a kortárs balettől a néptáncon át a rock and rollig és a hip-hopig.
  
Idén újdonság lesz a tizenkét órán át tartó Standupanddance program, különleges helyszínen, a színháznál lévő mélygarázsban. A "táncgarázsban" szabad pálya nyílik rövid bemutatkozásra amatőr együttesek, hobbi tánccsoportok számára is.
   
Szakmai fórumok is lesznek a fesztiválon; a kerekasztal-beszélgetéseken szó lesz a hazai befogadó színházakról, továbbá a táncfilm, a tánckritika és a televízió kapcsolatának németországi tapasztalatairól, illetve az amerikai táncéletről. Utóbbiról a 93 éves, New Yorkban élő magyar származású impresszárió, Paul Szilard beszél majd az érdeklődőknek.