Már lehet jelentkezni a SzólóDuóra

Színpad

 Képünk illusztráció

A fesztivál lehetőséget teremt az alkotóknak, hogy kipróbálhassák művészi elképzeléseiket, akár magukon, akár egy felkért előadón, és produkcióikat megméretve visszajelzést kapjanak munkájuk fejlesztéséhez.

 
Az Orkesztika Alapítvány az eddig megrendezett fesztiváljaihoz hasonlatosan továbbra is fenntartja azt a célkitűzését, hogy az előírt feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni önálló koreográfiai munkájukat, amelyeket szakmai zsűri és a közönség is értékel.
 
A SzólóDuó fesztivál olyan koreográfiákat kíván bemutatni, amelyek törekednek az új minőségre, az alkotó gondolkodásra és az egyéni hangvételre. Ennek értelmében improvizációk, tradicionális műfajú vagy korábbi koreográfiák bemutatására nincs lehetőség.
 
A fesztivál versenyprogramjában - a közönség és a zsűri túlterhelésének elkerülése érdekében - 20 szóló és 20 duó alkotás mutatkozhat be.  A SzólóDuó Fesztivál azonban a várható túljelentkezés ellenére minden pályázó alkotónak biztosítja a részvételt, így a 2010-es fesztivált is jelölő körök előzik meg: a magyar jelentkezők részére a Mozdulatművészeti Stúdióban - a műhelybemutató a közönség számára nyilvános (november 14-15.); a külföldi pályázatok közül a fesztivál zsűrije előzetesen beküldött próbatermi videófelvételek alapján jelöl a versenyprogramba (október végén). Nemzeti jelölő kört SzólóDuó Társfesztiválok keretében Lengyelországban, Csehországban és Németországban együttműködő partnereik, az EFERTE Dance Development Foundation, a Duncan Center Conservatory, valamint a Barness Crossing Choreographic Network szervezésében rendeznek (2009. május, június és októberben).
 
A szóló maximum 6 perc, a duó maximum 9 perces lehet.
 
A SzólóDuó Fesztivál nyerteseinek estjét január 12-én rendezik meg a Millenáris Teátrumban. Ezen az estén a díjazott előadások mellett sztárvendég is szerepel.
 
A  további információk és az adatlap megtalálhatók a www.szoloduo.com oldalon.