Már lehet jelentkezni a SzólóDuó nemzetközi táncfesztiválra

Színpad

A SzólóDuó egyedi rendszerű nyitott pályázati formában működő táncfesztivál, ahol személyre szóló részletes szakmai visszajelzést kap a nemzetközi zsűritől valamennyi táncos-koreográfus, ezáltal lehetőség nyílik egy innovatív alkotófolyamatban való részvételre.

 
A fesztivál versenyprogramja - a közönség és a zsűri túlterhelésének elkerülése érdekében - 20 szóló és 20 duó produkciót tud fogadni. Mivel a bemutatkozásra a várható túljelentkezés ellenére mindenkinek lehetőséget szeretnének adni, a 2010-es fesztivált is jelölőkör előzi meg, immár négy országban.
 
A társfesztiválok jelölőkörei a közönség számára nyilvánosak, a műhelybemutatókat szakmai zsűri értékeli a közzétett kritériumok alapján.
 
Magyarországon a Mozdulatművészeti Stúdióban rendezik meg a jelölőkört.
Tervezett időpont: 2010. október 16-17.
 
Azon pályázók, akik a megelőző év fesztiválján a legjobb szóló- vagy duótánc díját nyerték el, mentesülnek a jelölőkörön való bemutatási kötelezettség alól.
 
A fesztiválra rövid szóló- és duótánc produkciókkal lehet jelentkezni, az adatlap pontos kitöltésével, a mellékletek benyújtásával, az alábbi feltételekkel:
 
A produkciónak, mint egységes, önálló műnek a fesztivál adja premierjét. (Korábban bemutatott művek átdolgozása abban az estben lehetséges, amennyiben az eredmény egy új, önálló műalkotás).
 
A jelentkezés alsó korhatára 16 év.
 
A bemutatott produkció időtartama, hossza szólónál maximum 6 perc lehet (javasolt időkeret 4 perc), duónál maximum 9 perc lehet (javasolt időkeret 6 perc). Az időkeret túllépése kizárást von maga után.
 
A produkcióhoz eszközöket lehet használni, de a színpadra való beállás és kiállás - a fesztivál jelleg miatt - összesen fél percnél többet nem vehet igénybe. Nem használható olyan kellék, mely a színpad, táncpadló sérülését okozhatja, vagy azt beszennyezheti (víz, gyertya, festék stb.).
 
Egy előadó / koreográfus maximum egy duóval és egy szólóval indulhat a fesztiválon.
 
Határidőig teljes, hiánytalan jelentkezési anyagot ad le, amely tartalmazza:
- Kitöltött jelentkezési lap
-  Sajtó minőségű fénykép
- Regisztráció befizetésének igazolása
- Video link (DVDs jelentkezés esetén)
 
Jelentkezési határidő (Adatlapok, fotó mellékletek, regisztrációs díj beérkezési határideje!): 2010. szeptember 30.
 
Részletes pályázati kiírás és adatlap megtalálható a www.szoloduo.com/actual.htm oldalon.