Meghalt Hidas Hedvig

Színpad

Hidas Hedvig 1915. december 6-án, Budapesten született és hat esztendősen, 1921-ben került az Operaház balettiskolájába, ahol olyan hallhatatlan mesterek, mint Brada Ede, Cieplinski János és Nádasi Ferenc növendéke volt. Tanulmányai végeztével, 1932-1939 között a Magyar Királyi Operaház balettkarának magántáncosnője, sok más klasszikus, tánctörténeti jelentőségű produkció mellett a Sába királynőjében, a Magyar ábrándokban, a Szent fáklyában, a Babatündérben és a Diótörőben nyújtott kiemelkedő, feledhetetlen alakítást.

 
1950-től az újonnan alakult Állami Balettintézet egyik vezető pedagógusa, balettmestere, 1962 és 1971 közt igazgatja az intézményt, ezt követően ismét balettmesterként működik. Hidas Hedvig generációkat nevelt fel a magyar táncművészetet szolgálva. Növendékei - négy legendás évfolyamában - többek közt olyan nagyszerű művészek voltak, mint Barbay Ferenc, Markó Iván, Csarnóy Katalin, Stimácz Gabriella, Vámos György, Hágai Katalin és Ladányi Andrea. Az Állami Balettintézetben kifejtett kiemelkedő pedagógusi tevékenysége mellett, 1959 és 1973 között a Fővárosi Operettszínház tánckarát vezette, első munkája a Szinetár Miklós rendezte Szép Heléna koreográfiája volt, melynek Latabár Kálmán és Németh Marika voltak főszereplői.
 
Számos tánckompozícióját, táncképét évtizedekkel azok születése után is felújították. Sok kiváló koreográfiát készített a Magyar Televízió számára is, Mikó András, Zsurzs Éva, Szinetár Miklós produkcióihoz.
 
Hidas Hedvig életút-interjújának első része ? mely immár utolsó megszólalása ? halála előtt mindössze három héttel jelent meg a Parallelben. A Mesternőt Gara Márk tánctörténész szólaltatta meg.
 
Hidas Hedvig kitüntetései:
Munka érdemrend arany fokozata (1972)
Érdemes művész (1975)
Életmű-díj (1995)