Meghalt Roland Petit, világhírű francia koreográfus

Színpad

Roland Petit 1924. január 24-én olasz anyától a Párizs közeli Villemomble-ban született. Apja a francia főváros Les Halles negyedében kávéházat üzemeltetett. Tízéves korában került a Párizsi Opera tánciskolájába, művészi pályája is itt kezdődött, de saját együtteseiben, főleg a Marseille-i Balettnél teljesedett ki igazán.

Hosszú pályafutása során a legjelentősebb táncegyüttesekkel Hollywoodban is dolgozott: revükhöz és filmekhez gyakran készített koreográfiát. A táncról vallott felfogása a színházhoz közelített, előadásaiban mindig történeteket mesélt el. A párizsi Champs-Elysées Balettet 1945-től vezette, majd 1948-ban Párizsi Balett néven saját társulatot alapított. Itt hozta létre első jelentős koreográfiáját, A fiatalember és a halál című egyfelvonásos művet, amelynek megszületésénél Jean Cocteau bábáskodott. Ezt rövid művek követték. Közülük kiemelkedik A farkas, illetve a Carmen feldolgozása, amelyet múzsájának és feleségének, Zizi Jeanmaire-nek készített 1949-ben. A táncosnőtől egy lánya született, Valentine. 
Az ötvenes évek hollywoodi kitérője után visszatért Párizsba, ahol a francia ízlésvilágra adaptálta az amerikai musicaleket, amelyeket felesége főszereplésével mutatott be a hatvanas évek elején. 1970-ben kinevezték a Párizsi Opera balett-igazgatójának, de a posztról rövidesen lemondott. Feleségével megvásárolta a Casino de Paris nevű játszóhelyet, ahol A revü és Zizi, szeretlek címmel nagyszabású produkciókat hozott létre.   
Nem idegenkedett a könnyűzenétől sem, 1972-ben a Marseille-i Balettnél készítette el a Pink Floyd balettje című táncelőadást, a Csizmás Kandúrt, a Pikk dámát vagy A denevért. Duke Ellingtontól a Bee Geesig sokfajta zene ihlette meg, s dolgozott együtt Picassóval, a magyar származású Brassaival és Christian Diorral is. 
A tavalyi évadban három híres koreográfiájával tért vissza a Párizsi Operába. "A tékozló fiú hazatért" - mondta ekkor Brigitte Lefevre, a színház jelenlegi balett-igazgatója."Ebben a házban születtem, itt tanultam meg a szakmát, itt érzem magam otthon, boldog vagyok itt. Nem lehet balettet szeretet, ritmus, öröm, könnyek nélkül létrehozni. A balettben minden benne van" - mondta a koreográfus egyik utolsó interjújában. 
A Magyar Állami Operaház 2012 májusában mutatja be Roland Petit egyik világhíres koreográfiát, A párizsi Notre Dame-ot. A Victor Hugo romantikus regényéből készült táncelőadás Maurice Jarre zenéjére készült. A librettót Petit írta: a mű igazi főszereplővé Quasimodót tette meg, akit ő maga táncolt az 1965-ös párizsi világpremieren, amelynek jelmezeit Yves Saint-Laurent tervezte.