Megújul a Presidance Company

Színpad

 
A társulat új művészeti koncepciója, hogy a társadalom aktuális problémáira érzékenyen reflektáló, sokakat érintő kérdésekről szóló előadásokat hozzon létre, és mindezt népszerű, látványos és szórakoztató formában tálalja a közönségnek. Az előadások stílusában rendre megjelennek majd az autentikus néptánc elemei is. Fontos, hogy a magas technikai színvonalú produkciók egy-egy történetet dolgoznak fel, amelyek mondanivalója igazi színházi élményt jelent a nézők számára.
 
A táncszínház első bemutatója, az Új világ című darab a roma kérdést járja körbe ? egy tehetséges fiatal kitörési és asszimilációs kísérleteit nyomon követve. A bemutatóra az Európai Unió soros elnökségének végén, a háromnapos eseménysorozat utolsó napján, június 26-án kerül sor. 
 
A társulat az új évad során tervezi egy, a környezettudatos életfelfogást népszerűsítő koreográfia bemutatását, illetve egy szórakoztatva nevelő gyerekdarab színrevitelét is.
 
?A művészet eszközrendszerével, a nagy emberi és társadalmi kérdésekre reagálva kívánunk szórakoztatni? ? vallja az Új világ előadás koreográfusa, a társulat újdonsült művészeti vezetője, ifj. Zsuráfszky Zoltán, aki fiatal kora ellenére ? 2006-ban végzett a Táncművészeti Főiskolán ? már négy különböző koreográfusverseny első díját hozta el. A társulat vezetője Baranyai Balázs lett, a menedzseri feladatokat pedig a más műfajokból már jól ismert, a zene és a néptánc ötvözésében, populárisabbá tételében jeleskedő Nagy Tamás látja el.