Megyei turnéra indul a miskolci színház alakuló tánctagozata

Színpad


PaulayEdeSzinhaz_Tokaj_D_VAJ20080830001_crop.jpg
Paulay Ede Színház

A Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának a célja a turnéval, hogy a klasszikus technikán és dramaturgián alapuló kortárs táncművészetet a repertoárjukon lévő előadásokkal széleskörűen bemutassák Borsod-Abaúj-Zemplén megye városaiban is. Az alkotók közönségtalálkozó keretén belül minden előadás után szeretettel várják a nézőket egy rövid beszélgetésre.

 
Csütörtökön a Vasgyári Capriccio, pénteken a Fekete zaj, szombaton pedig a Petruska labor kerül színre, mindhárom előadás este 7 órakor kezdődik.
 
Mint arról már írtunk, augusztus 30-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a 300 férőhelyes tokaji színház, amely egymilliárd forintból épült meg és amelyet a város szülöttjéről, a színi rendező Paulay Edéről neveztek el. A nyitó előadást - Johann Strauss Denevér című nagyoperettjét - a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában láthatta a közönség. A miskolci teátrum alakuló tánctagozata is itt, Tokajban mutatkozik be először.
 
Miskolcon egyébként 2009. április 29-én láthatja premieren először a tánctagozat művészeit a közönség, akkor Kozma Attila-Krámer György Tánckadenciák című darabjával debütálnak.