Észrevétlenül bontakoznak ki a mozdulatok, egymásra vetítve a táncos kifejezőeszközeit és a siket-néma jelrendszert.
Újra és újra összeolvad a tánc és építészet.
A képzőművészetből merítve Frenák egy organikus és elvont nyelvet teremt, ha tetszik reagálva Yves Klein antropometriájára vagy Sam Francis Kék labdáira.
Az áradó kékség vonzásának ereje, az uszályként körbeölelő anyag, mint saját létének kiterjesztése ad erőt a táncosnak elfogadni testének zártságát. Az energia szakadatlanul átjárja az állandóság szobrát, remegve szabadítja fel lelkét.
Érzékenysége teret nyit, megszólít, újraértékelésre késztet, belsőnkbe szivárog. Az átélt mozdulatok kirobbanó erővel közvetítik a térbe olvadt gondolatokat. A test ecsetje megtelít kékkel, ahol a ruha hol bőrként fog össze, hol festékként árad szét az őt fürkésző emberek közé.
Köszönet Bozsik Yvettenek az EMI című munkájáért, mely ezt a szólót
inspirálta - Frenák Pál
Koreográfus: Frenák Pál
Előadó: Várnagy Kristóf
Jelmeztervező: Sarah Diprospero
Zeneszerző: Fred Bigot
Fény: Marton János
Forrás: www.magyartancfesztival.hu
