A sorszámozás csalóka: a "Kortárs koreográfusok estje VII." felirat, mely a Magyar Nemzeti Balett Alapítvány Stúdió Együttese estjének színlapján díszlik, azt sejteti, hogy a műsorsorozat, mely 1998 óta (vagyis éppen hét éve) látható, az adott évad új termésével vár. A 2005-ös kiadás kilenc munkája között azonban több olyat is találunk, mely korábbi, hasonló esteken, vagy más programkeretben már jóval korábban is látható volt. E ténytől nem jó szívvel tekint el az ember, hiszen az ismétlés egy évente új epizóddal jelentkező sorozatban rosszul veszi ki magát, negatív üzenettel bír. Ha mégis az eltekintést választjuk, kimondható: a Stúdió estje számos izgalmas produkcióval volt gazdag.
fotó: terasz.hu
Elöljáróban egy nem éppen lényegtelen részlet. Ifj. Nagy Zoltán, a Magyar Nemzeti Balett Alapítvány kuratóriumának elnöke a Nemzeti Táncszínház (NTSZ) magazinjának, a Táncszínháznak adott interjújában így nyilatkozott a produkciókról: "Ahhoz, hogy ezek a darabok fennmaradjanak, elengedhetetlen, hogy bekerüljenek a hazai és nemzetközi vérkeringésbe." Az NTSZ nagyszínpadán bemutatott műsorról a ház kétnyelvű, havi füzetében, angol nyelven csak egy általános ismertetőt olvashattunk (a magyar szöveg hű fordítását). A néző, a szövegnek köszönhetően Andrea Merlo, Venekei Marianna és Lukács András díjairól is örömmel értesülhet. Az estnek azonban kizárólag magyar nyelvű, részletes programlapja volt a helyszínen hozzáférhető. Magam június 13-án néztem meg az előadást: a jó háromnegyed háznak, saccra, legalább a harmada külföldiekből, ha úgy tetszik, kulturális, vagy kultúrára fogékony turistákból állt, ami igazán nagyszerű. A szünetben közülük számosan vadásztak angolul beszélő magyar nézőkre, ugyan, segítsenek már nekik eligazodni a látottakon. Nekünk egy lelkesen érdeklődő német házaspár jutott, akiket beavathattunk a magyar nyelv rejtelmeibe. Nekik az, hogy "zene", "táncolják", "jelmez" nem sokat jelent. Szóval, ezt a nemzetközi vérkeringés-dolgot talán már itthon el lehetne kezdeni.
Venekei Mariannának a Trafóban, a PR-Evolution Dance Company estjének keretében korábban már bemutatott kettősével, a kiváló Sirálytánccal nyitott a Stúdió hetedik válogatása. A szaggatott, szenvedélyes, egyes pillanataiban egészen különös energiákat sugárzó kettőst a szerző Kun Attilával adta elő. Kovács Gerzson Péter megszokottan remek fényterében az egyenrangú, rejtélyes duett szinte kitágította a maga körül a falakat. Nehéz, izgalmas, magát nehezen megadó zenei anyagára (Sofia Gubaidulina, Kronos Quartet és a fel nem tüntetett John Zorn) Venekei nagyszerű munkát készített.
Andrea Paolini Merlo nem csupán koreográfiát, de (Gyarmati Zsófiával) jelmezt és fényeket is tervezett Uncertain Harmony című alkotásához. Ez a tömör, remekül szerkesztett, igen tetszetős, hatszereplős alkotás izgalmas, intelligens, mélyen érzékeny "válasz" Ligeti György kompozíciójára. Merlo jó érzékkel, fantáziával készítette el - formai határokat kreatív módon tartó - alkotását. Látvány és hangzás hol vadul dongó méhkast, hol víz alatti mesevilágot idéz. A játék egyes pillanatai (mint a férfiak térdére támaszkodón szinte lebegni látszó táncosnők képe) ötletességükkel, látványukkal feledhetetlenek.
Macher Szilárd Light című kettőse negédességével váltotta ki ellenkezésemet. Kellemes (az előadók tervezte) jelmezei, statikus, és eltalált (Machert dicsérő) fényei mellett a koreográfia avítt és közhelyes. Szerelmi témája természetesen vonzza a mozdulati kliséket, könnyű megoldásokat, de azt, hogy mi mindent lehet e topicból kihozni, jól mutatta a következő produkció.
Lukács András Örvényéről csak felsőfokokban tudok beszélni. Az unalomig színre idézett kortárs zeneszerző, Philip Glass egy kevésbé ismerős kompozíciójára készített kettős virtuóz táncosokra íródott. Bacskai Ildikó és Bajári Levente, e két, valódi klasszis alázattal, mély átéléssel felelt e kihívásra. Az Örvény egyetlen lendülettel, roppant átgondoltsággal felépített, koreografikus forgószél. Nyomasztó és elementárisan szenvedélyes, vallomásos, mélyen személyes munka - illeszkedő, kifejező jelmezeit Herwerth Mónika tervezte. Szerelmi kettős ez - viharban - mely a forgást, a körformát sokrétű metaforaként alkalmazza, és árnyalt jelentéssel övezi. Bacskai Ildikó játéka pedig olyan finomságokkal gazdag, hogy táncosi produkciójáról már szinte az is elmondható: színészet.
A kettőst követően Lukács maga adja elő Örvény-szólóját, azonos zenére, azonos fénytérben (melyet Lukács Gábor tervezett). Játéka szenvedélyes, alakjával "tele van a színpad". Táncosi kisugárzását kiválóan használja, amint remekül játszik arcával, tekintetével is. A "forgástest", a dinamikus táncosi korpusz fénycsóvát vető reflektorként járja be a félhomályos teret. Az előadók kettőse és a szerző szólója együttesen mélyen megérintő egységgé áll össze.
Delbó Balázs izgalmas figura: kiváló, karakteres táncos, kinek érzéke van a komikumhoz, a groteszkhez. Gershwin zenéjére komponált, a sugárzó Irina Tsymballal előadott, Conflicting Passions című produkciója azonban nem mozdul el az első pillanatok "virtuóz módon szórakoztatunk" ambíciójától. A vidám, sárga térben játszó szereplők "dzsesszesen" kockás jelmeze telitalálat. Táncuk azonban inkább tehetséggel bemutatott kunsztok sorozata, erős vattázással. Virtuóz ugrásokat látunk, az oldottság foglalatában. Delbó mintha csak tudását bizonygatná. Tovább kell lépni: e táncosi tehetség korábban már eleget bizonyíttatott.
Kun Attila eMBeR című kompozíciójának címe is különös: a variálgatott kis- és nagybetűk nem állnak össze jelentéssé. A már-már populáris muzsikákat is felvonultató zenei válogatásra készített játék előadói komor-izgalmas, maszatmintás ruhákban (tervezte: Venekei Marianna). A jelmezek jól mutatnak a szürkés fényekkel gyéren világított térben. A derengésbe pengeként vág bele egy-egy harsány, éles fénynyaláb. A csoportdinamikával nagy tehetséggel kísérletező koreográfus Caravaggio vásznait idéző "pincefényekbe" helyezte táncosait. A korérzetről szól e munkája is: szorongat és felzaklat, intelligens, finoman felépített, "macskaléptű" mozdulati metaforákban gazdag, bár nem tartozik szerzője legcsiszoltabb művei közé. Félig megfaragott szobor képét idézi - a kőből még csak részben van kibontva a benne rejlő alkotás.
Jól fogyasztható, mutatós koreográfia Gáspár Orsolya Hullámok című, hatásos kettőse (melyet a szerző Bajári Leventével ad elő). Méltóságteljességével az emberi szépséget, büszkeséget állítja a középpontba. Gáspár alkotóként azonban gyakorta túlzottan önmaga szerepére koncentrál. Átható tekintettel bűvöl, míg partnere a háttérben mintha parkolópályán állna. A Hullámok, Jan Garbarek afrikai ihletettségű zenéjével déltengeri atmoszférát idéz a színre. Elegáns, pontos részleteivel megérint, de bizonyos felszínességet mutat, aminek ellenében megérné még dolgozni.
Záró darabként szerepel Delbó Balázs egy másik munkája, az Éjfél után. Alapszituációja festői: bár, zongorista-tulajjal (Lázár György), egy asztalnál részeg vendég (Delbó Balázs), kit a billentyű ördöge ébreszt fel, és mozdít meg. Röpke időre feltűnik még a szív illékony hölgye (Kazinczy Eszter) is. Az Éjfél után hosszadalmas, sikertelenül szerkesztett darab. Benne ismét a szerző önmagának komponált jutalomjátékával találkozunk. Delbó ismét túl sokat igyekszik mutatni. Partnerével, a kiválóan zongorázó Lázárral egy ízben szerepet cserél: ő ül a klaviatúrához és a zongorista lejt kedvesen esetlen táncot. Ez az ötlet (mert Delbó meghökkent remek, rövid muzsikálásával) már megérne egy újragondolást. Ebben az állapotában közhelyes és terjengős, hiába rövid, és ötletekkel teli.
Halász Tamás
