Minden, amit a modern táncról tudni illik

Színpad

A kifejezés teljes szabadságát hirdető modern tánc egyik legjelentősebb hazai képzését minden évben nyáron tartják. A Budapest Táncszínház által szervezett Nemzetközi Tánctanfolyamot immár hetedik alkalommal rendezik meg a Thália Színházban augusztus 11. és 22. között.
 

Ahogy azt már megszokhattunk, a két hétig tartó kurzuson nemzetközileg is jegyzett művészek tartják az órákat. Lakatos János klasszikus alapokra épülő amerikai jazzre tanítja a kezdőket 10 órától. Karrierjét 2001-ben a hágai Djazz-ex Modern Dance Company szólistájaként folytató, majd a rotterdami Danceworks társulathoz szerződött Zachár Lóránd mi másra is okíthatná a vállalkozó szellemű középhaladókat, mint holland absztrakt táncra (augusztus 11-15. 12 órától), míg Joseph Tmim a modern tánc rejtelmeibe, addig Raza Hammadi a kortárs jazzbe enged bepillantást. Joe Alegado limón alapú modern technikával színesíti a kurzust.

 
A VII. Nemzetközi Tánctanfolyam részletes programja és díjszabása megtalálható a Budapest Táncszínház oldalán.