Requiem a földért, magunkért: a pusztulás képei, finom kis apokalipszis, melynek nincs, nem lehet története, nincs beteljesedő jóslat, hiszen valójában nem tudjuk, mitől hal majd meg a föld, ha egyáltalán meghal valaha, nem tudjuk, hogyan jön el a vég, ha eljön egyáltalán: csak érzeteink és sejtéseink vannak, ki nem mondható félelmeink, jelek, melyek valamire figyelmeztetnek - ajánlja az előadást Barta Dóra koreográfus-rendező.
Úgy kell élnünk az életet, hogy tudjuk, mibe illeszkedik bele a mi kis életünk, tudjuk, hogy például a napi rutin mennyi környezetszennyezéssel jár, hogy olvad a sarkvidéki jég, hogy kipusztulnak állatfajok. Azért kell tudnunk róla, mert a bolygó részei vagyunk mi is, és nem a Föld van miértünk. Mozart Requiemje itt találkozik össze az én koncepciómmal: hiszen a gyászmise is nagyobb összefüggésekben kezeli az egyéni halált. Ezzel kozmikus dimenziókat kap a halál: ez a dimenzió jelenleg a Föld és az ember viszonyában érdekes számunkra, természetesen nem hagyva ki belőle a szakrális, isteni, szellemi szintet sem. Az előadás párhuzamot von a Jelenések Könyvével is, mely sok színpadi képet inspirált számunkra. A tánc, mint kifejezésmód, sokféle értelmezésre ad lehetőséget, és nem kell egyértelmű válaszokat kapnunk a feltett kérdésekre, a színpadról impulzusok jönnek, melyekhez mindenki hozzáadhatja a maga gondolatát - mondja Barta.
