Mozgalmas augusztus vár a Duna Művészegyüttesre

Színpad

A Duna Művészegyüttes számára a múlt nemcsak egy valamikor volt jelen, megidézhető emlékkép, hanem olyasmi, ami rejtetten benne van a legapróbb mozdulataikban is, s kíséri minden lépésüket. Az együttes szavaival élve: "Vállalt múltunkban fellelhetők tudatos értékválasztásaink, mindennapjaink örömei, bánatai, vagyis éppen azok a mozzanatok, amelyek egyszerivé és megismételhetetlenné tesznek bennünket."
 
Duna Művészegyüttes

A Duna Palotában augusztusban hétszer is látható (4-én, 6-án, 11-én, 13-án, 18-án, 25-én, 27-én) Magyar Táncrapszódia című folklórelőadásukat a Kárpát-medence autentikus néptáncait bemutató, feldolgozó koreográfiák alkotják.  A Magyar Táncrapszódia a címben sugallt műfajnak megfelelően kötetlen szerkezetű előadás. Különböző hangulatokat idéz meg, impressziókat nyújt a paraszti tánckultúrából. A reformkori táncokból és Bartók-művekre készült koreográfiákból felépülő darab szervezőelve a más közegbe átemelt népi kultúra bemutatása.

 
A táncegyüttes Tavaszi szél című produkcióját háromszor láthatják az érdeklődők a következő hónapban. Szakrális és a profán, ínséges-aszketikus és a bőség jegyében töltekező "napok" váltogatják majd egymást a Nemzeti Táncszínház színpadán augusztus 5-én, 15-én és 20-án Kaposváron.
 
A bátyját kígyóméreggel megölő cigánylány története különös, szinte megfejthetetlen mitikus világot tár fel. Az augusztus 17-én Szombathelyen eltáncolt Nomád szenvedély - Kígyóballada az ősi legendák egyszerűségével, mégis hallatlanul bonyolult összefüggésben mesél a magyarországi romák életérzéséről. Az ősi legenda képezi a táncszínházi változat alapját, ahol a zene és a sokrétű, álomszerű képek idézik meg a történetet jellemző sorsszerűséget.