A Műhely Alapítvány bemutatja: Inspiráció - kísérletezők estje

Színpad

2005 március 4 - 5. 20h Trafó

Az Inspirációról

A program indításakor (1994-ben) az volt a fő célunk, hogy a magyar kortárs táncéletben megjelenő - amatőr - együtteseknek, alkotóknak lehetőséget teremtsünk arra, hogy bemutassák új ötleteiket, műveiket. A változó körülményeknek megfelelően az Inspiráció rendszere is folyamatosan változott, változik, de az elsődleges célok mindig megmaradtak: fellépési lehetőség biztosítása, a kísérletezés, a különböző művészeti ágak együttműködésének elősegítése, valamint olyan alkotók felfedezése, bemutatása, akik a jövőben fontos szerepet játszhatnak a hazai előadóművészetben.

A márciusi estekről

A január végén megtartott 15 munkabemutató közül 3 ötletet választott ki az erre az alkalomra felkért zsűri (Hudi László - H.U.DI. Társulat vezetője, Ladjánszki Márta - táncos-koreográfus, Sebestyén Rita - dramaturg, szakíró). Az elmúlt években az Alapítvány minden alkalommal meghívott egy-egy előadást, hogy vegyen részt az esteken. A meghívás vagy egy, a Szóló- Duó Fesztiválon bemutatott darabnak, vagy a táncművészeti iskolák valamelyik tanulója által készített előadásnak szólt. Ebben az évben a Budapest Tánciskola egyik növendéke kapott meghívást a programba.

PROGRAM:

Haraszti Adrienne: Persona

Táncos önvizsgálat kívül, belül - 6 percben.

Juhász András: Rész × m

Egy igazi kísérlet tér-, idő- és látványfelfogásunk megzavarására, újragondolására.

Nagy Csilla: Blű

Táncosként már sokan, sok előadásból ismerhetik, az esten látható szólója viszont az első saját munkája.

Molnár Csaba: ... (meghívott előadás)

A Budapest Tánciskola egyik legtehetségesebb, végzős növendéke. Saját mozgás- és formanyelvvel, hangulattal.

(Trafó)