Munkaügyi bírósághoz fordul Keveházi Gábor

Színpad

(MTI) - Keveházi Gábor emlékeztetett arra, hogy kinevezése, amelyet pályázattal nyert el, 2015. június 30-ig szólt. Tavaly augusztus óta azonban különböző oldalakról támadások érték, ezért úgy határozott, felajánlja a dalszínház miniszteri biztosának, Horváth Ádámnak, hogy visszalép és művészeti vezetőként dolgozik tovább Hágai Katalinnal együtt. Utódjául Cserta József elismert táncművészt javasolta.
    

Keveházi Gábor elmondása szerint végül a miniszteri biztos ezt úgy módosította, hogy Hágai Katalin legyen az igazgató és Cserta - ahogy eddig - irányítsa a művészeti tanácsot. Ezt a társulattal is közölték. Egy nappal később azonban Horváth Ádám a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal egyetértésben Eldar Alijevet - akit Keveházi szerződtetett próbavezető balettmesternek - nevezte ki igazgatóvá.
    
Keveházi Gábor szerint az intézkedést a balettegyüttes nem támogatta egyöntetűen, és annak hatására Hágai Katalin is lemondott. 
    
A volt igazgató hangsúlyozta, hogy saját felmentését nem tekinti jogszerűnek, és munkaügyi bírósághoz fordul. Arról, hogy őt milyen indokkal mentették fel, vagy egyáltalán megindokolták-e felmentését, a bírósági ügy miatt nem akart beszélni. Ugyanakkor a sajtóban megjelentekkel kapcsolatban, miszerint a balettmesteri pótlékot jogtalanul vette volna föl, a Las Palmas-i turné pénzét nem jól számolták el, azt válaszolta, hogy a "vád" nem helytálló, Las Palmas-ban nem is volt ott.
    
Keveházi Gábor az elmúlt években végzett munkájáról szólva hangsúlyozta, hogy erősítette a magyar repertoárt például Seregi László meghatározó balettjeivel, fiatal tehetségeket hozott a Magyar Táncművészeti Főiskoláról, a nyári nemzetközi kurzusokkal kiterjesztette a nemzetközi kapcsolatokat, és lehetőséget adott az új magyar koreográfus nemzedéknek. Mint fogalmazott, most attól tart, hogy az eredmények veszendőbe mennek, különösen, ha a 110 tagú együttes létszámát valóban 80-ra csökkentik, s így bizonyos művek előadhatatlanok lesznek. 
    
A szerdai sajtótájékoztatón ott volt a Keveházi Gábort támogató Markó Iván. Hivatalos lett volna az eseményre Hágai Katalin és Seregi László is, ők azonban betegség miatt nem tudtak megjelenni.