NAPSZÁMOS...

Színpad

Bemutató: 2005. január 14. 19:00

további előadás: 2005. január 15. 19:00

"Napszámosként kerestem (keresem) magamban azt a bejáratot, amit egyetlen szál ki nem gyomlált gaz is eltakar..."

"Olvadó tűzön fekszem, a testem izzó jég. Vacogok és félek az olvadás látványától, vajon mi lesz velem, ha csak egyetlen jégkristály mögé bújhatok már? Lesz-e olyan torz a kép, hogy tudjak ezer tükörrel szemben kérges tenyérrel tapsolni magamon?"

/Kocsis László (Szúnyog)/

Kocsis László a Szegedi Kortárs Balett tagja volt hat évig, azóta szabadúszóként táncol, és koreografál. Számos a világban elismert kortárs koreográfussal dolgozott, készített koreográfiát a Vígszínháznak (A vörös postakocsi), a Duna Televízió számára Érzékeny töredékek címmel összművészeti előadást hozott létre, részt vett Kovács Gerzson Tranzit című előadásában és legutóbb bemutatta a "Könnyeim hullanak, bár az esőben nem látszik..." című előadását.

2004 nyarán, ösztöndíjasként Japánba utazott a világ legjelentősebb butoh előadóművésze, rendezője, Tanaka Min mester meghívására. Három hónapig élt és tanult a hegyekben a mester farmján, és készült a Smiles in the forest című nemzetközi produkcióra, amelynek Tokióban volt a bemutatója.