Nemzetközi modern tánckurzus indul Pécsett

Színpad

A Pécs 2010 EKF felvezető évének programja olyan nemzetközi tánckurzus, melynek keretében vendégül látják az EKF-címre pályázott városok fiatal táncművészeit, táncos növendékeit - az "Egy mindenkit visz" mottót érvényesítve.
 
 
A Terpsichore Nemzetközi Tudáscsere Programot első alkalommal 2007-ben a "A tanulás és tanítás éve" alkalmából rendezték meg a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában. Akkor a Novi Sadról és Zágrábból érkezett növendékek rendkívül elégedettek voltak a mesterkurzussal és Pécs látnivalóival. 2008-ban az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre pályázó városok (Szeged, Győr, Budapest, Pécs) fiatal táncművészei, táncos növendékei élhettek e gazdag szakmai program lehetőségével.
 
Most, 2009-ben ismét a pályázó városok fiataljait várják, de külföldi növendékek meghívásával is bővítik a tudáscsereprogramot. A kurzusra számos külföldi növendék érkezik, ebben az évben cseh, szerb, szlovák, német nemzetiségű fiatal táncosok számára nyitott a speciális képzés. A program egy nyilvános workshop-prezentációval zárul, ahol minden résztvevő bemutathatja elsajátított tudását.
 
A kurzus tanárai és programjai
Európai modern tánc technika:
Fejes Ádám koreográfus, modern tánc művész, a MU Terminál projekt vezetője, a budapesti TÁLENTUM  Táncművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
 
Graham-technika:
Lőrinc Katalin Harangozó-díjas, Philip Morris-díjas táncművész, modern tánc pedagógus, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi tanára, intézetigazgató,
 
Improvizáció - kompozíció:
Gaál Mariann modern tánc pedagógus, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa,
 
Kortárs koreográfia:
Réti Anna Lábán-díjas koreográfus, modern tánc művész,
 
Kezdő modern tánc technika:
Szarvas Szilvia modern tánc pedagógus, a bonyhádi Művészeti Iskola táncművészeti tagozatának vezetője,
 
Középhaladó balett kurzus:
Dr. Révészné Kovács Zsuzsanna a Pécsi Balett Együttes volt szólótáncosa, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola balettmestere,
 
Haladó klasszikus balett kurzus:
Uhrik Dóra Liszt-díjas, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Pécsi Balett Együttes volt szólótáncosa, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti igazgatóhelyettese,
 
Pilates-technika:
Lukácsi Bernadett aerobic-fittness edző.