Nemzetközi tánctalálkozó Pécsett

Színpad

(MTI) - A Pécsi Nemzeti Színházba tervezett egész estés előadáson a Pécsi Balett az Egy ideje..., a Győri Balett a Tavaszi áldozat, a Szegedi Kortárs Balett pedig A zöld szalon című produkciójának részletével jelentkezik.
 
A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program felvezető éveinek eseményeihez kapcsolódó ötnapos rendezvényen a közönség tizenhét előadást láthat, a fellépő csoportok a táncművészet szinte minden ágát képviselik.
 
 Győri Balett
 
A Duna Művészegyüttes a Hamupipőke című gyerekdarabbal mutatkozik be, amelyhez a Ghymes együttes szolgáltat zenét. A Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a Közép-Európa Táncszínház Káin és Ábel történetét viszi színre, a Bozsik Yvette társulat pedig épeket és mozgássérülteket próbál rávenni egymásról alkotott nézeteik újragondolására Lélektánc című, vidéken elsőként Pécsett látható előadásában. Idén rendhagyóan egy, a hiphop irányzatokat képviselő, soraiban több világbajnokkal érkező csoport, az Urban Dance Theatre is helyet kap a kőszínházban.
 
A külföldi együttesek produkciói közül kiemelkedik a Szlovák Nemzeti Balett Inspiráció című előadása, amelynek hat egyfelvonásos részéből egy, a világhírű koreográfus, Jirí Kylián munkáját dicséri. A szlovákok mellett holland táncművészek is érkeznek Pécsre: az Európa egyik leginnovatívabbnak tartott koreográfusa, a magyar származású Krisztina de Chatel vezette Dansgroep Amsterdam a Gyökerek című előadására várja a közönséget.
   
A Színház téren felállított színpadon a Misina Táncegyüttes, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Berze Nagy János Alapfokú Művészoktatási Intézmény növendékei, a Hip-Hop Elements Crew, a Sétatéren pedig a Mecsek Táncegyüttes és a Tanac Néptáncegyüttes lép fel.
   
Az esemény részleteiről a www.tanctalalkozo.hu oldalon is tájékozódhatnak az érdeklődők.