Néptáncfesztivál Nagykállóban

Színpad

(MTI) - A fesztivál három napos programjában két lengyel, illetve egy-egy horvát, német, szlovák és ukrán néptánccsoport is fellép - mondta a kulturális intézmény vezetője.

Kiemelte: a szakmai bemutatón és versenyen a magyar együttesek közül valamennyi neves csoport ott lesz, így például az Alföld, a Bakony, a Bodrog, a Hajdú, a Jászság, a Szabolcs, a Szatmár és a Zemplén együttes is, valamint természetesen résztvevő az ugyancsak nagy hírű Kállai Kettős Néptánc Klub.

Az együttesek leglátványosabb műsorát október 9-én, vasárnap tartják a szabolcsi városban, ahol 14.00 órától menettáncverseny és táncos felvonulás lesz a település fő útján.

A helyi művelődési központban a minősítésért zajló egész napos versenyprogram mellett esténként táncházat is rendeznek, az érdeklődők szatmári, mezőségi, kalotaszegi és széki táncokat tanulhatnak, valamint lengyel, szlovák, német és délszláv tánckülönlegességekkel ismerkedhetnek meg.

A fesztiválon résztvevő együttesek fellépnek a környék településein is, így Balkány, Biri, Bököny, Geszteréd, Érpatak, Szakoly és Újfehértó is rendez táncestet művelődési intézményében.