Nulla celsius

Színpad

Bemutató: 2006. november 17., Bethlen Kortárs Táncműhely
További elődások: 2006. november 24.

Mikor egy darab leomlik egy jéghegyből maga alá temetve sok mindent új rétegei válnak láthatóvá. Ezeken a felületeken felolvadt jéghegyek lenyomatai kristályosodnak ki.

Katona Gábor a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatán végzett, majd a Budapest Táncegyüttes táncosa, koreográfus-asszisztense lett. A modern tánc területén elsőként a Phobos Táncegyüttessel dolgozott, 2001-től 2006-ig a Közép-Európa Táncszínház tagja. 2003-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégtanára. 2005-ben Harangozó-díjat kapott.

"Koreográfusként egy olyan formanyelvi világ kialakítására törekszem, amelyben a Kárpát-medence folklórjának mozgásanyaga, archaikus értékrendje ötvöződik mai színpadi kifejezési formákkal. Ennek a fúziónak a célja, hogy kiaknázza a néptáncból mint mozgásanyagból eredő dinamikai és ritmikai értékeket, és ezt az erőt párosítsa a kortárs tánc plasztikai gazdagságával. Számomra ebben a folyamatban az egyik legfontosabb szempont az organikusságra való törekvés."

Koreográfia, színpadkép: Katona Gábor
Előadó: Katona Gábor
Zene: montázs
Fény: Fogarasi Zoltán
Hang: Kondás Zoltán
Támogatók: Orkesztika Alapítvány, MMS Mozdulatművészeti Stúdió

Közép-Európa Táncszínház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
t el/fax: 342-7163
m obil: 30/456-3885
email: cedt@chello.hu
www.cedt.hu