Csajkovszkij első balettjének témáját a régi északi legendák ihlették, melyekben a fiatal lányokat egy szörnyű varázslat hattyúkká változtatatta. Így született 1977-ben ez a lágy, melankolikus hangulatú darab, a Hattyúk tava.
A zeneszerző személyes tapasztalata szerint a vágyott szerelem mindig beteljesületlen marad, így a Hattyúk tavának történetében is ez az eleve elrendeltség érvényesül. A mű azonban értetlen befogadókra talál mindaddig, míg 1895-ben Marius Petipa, az idén 100 éve eltávozott koreográfus, felfedezi és létrehozza belőle saját olvasatát. A női balettkarból legendásan kecses alakokat kreál és megalkotja a hattyú-táncosnő mítoszát, a par excellence balerinát.
Rudolf Nurejev verziójában, amelyet 1984-ben a Párizsi Operaház számára készített, a főszereplő Sigfried herceg alakja pszichológiai tartalommal gazdagodik. A romantikus, tépődő herceg a kötelesség valóságából menekül egy képzeletbeli fantasztikus világba, így a darab elmélyültebb, összetettebb jelentést nyer.
