Nyugat-európai turnéra indult a Győri Balett

Színpad

(MTI) - Műsorunkon a Carmen című kétrészes produkció szerepel, amelyet az amerikai Robert North koreografált a győri együttes számára - mondta Kiss János balettigazgató.
    

A kompozíció nem az ismert Bizet-zenére készült, a táncjáték muzsikáját a brit Christopher Benstead komponálta. A címszerepet a turnén Sóthy Virág, Don Josét Pátkai Balázs, a torreádort Sebestyén Bálint táncolja. A jelmezeket és a díszleteket Gombár Judit Jászai Mari-díjas művész tervezte. A produkció világpremierjét 1997-ben tartották Győrött, azóta hazai és külföldi színpadokon számos sikert aratott.
    
A turnét egy osztrák programszervező iroda bonyolítja, amely másfél évtizede szervezi a győri együttes nyugat-európai útjait. A Győri Balett már több mint száz előadáson lépett a német közönség elé - idézte fel a balettigazgató, aki hozzátette azt is, hogy az együttes külföldi útjához nem kapott állami támogatást.