(Ön)képzés a Trafóban

Színpad

A program egy nap alatt 16 különböző technikából ad ízelítőt, lehetőséget az órák kipróbálására, a tanárokkal, egyes tánciskolák képviselőivel való konzultációra, a már tanulható vagy a közeljövőben induló kurzusokról való tájékozódásra. A Táncmaraton iránytű lehet azoknak, akik már eldöntötték, hogy mozogni szeretnének, de nem tudják, merre induljanak, és ideális platform azoknak is, akik már tanultak táncot, de kipróbálnának új technikákat is.

 
A második nap a már profibb, képzettebb táncosoké, akik a hazai táncéletet nagymértékben meghatározó koreográfusok készülő darabjaiból tanulhatnak részleteket, leshetnek el módszereket és technikákat. Blaskó Borbála bemelegítő tréningje után az érdeklődők olyan alkotókkal dolgozhatnak majd együtt, mint Ladjánszki Márta, Gergye Krisztián, Ladányi Andrea, Kovács Gerzson Péter és Frenák Pál.
 
A Trafó kávézójának kivetítőiről mindkét nap csemegézhetünk az egyes technikákat kidolgozó mesterekről és a meghívott koreográfusok korábbi előadásairól készült felvételek között, tánccal foglalkozó szakkönyvekből válogathatunk, valamint a ház zugaiban különböző masszázstechnikáknak vethetjük alá magunkat.
 
A regisztrációról és az árakról a Trafó honlapja ad bővebb felvilágosítást.
 
Táncmaraton 2008
Szeptember 6.
Minden érdeklődőnek
 
Színházterem
10.00-11.15 Lemesánszky Mónika: Balett technika modern táncosoknak
11.30-12.45 Fenyves Márk: Mozdulatművészet - Orkesztika alapok
13.00-14.15 László Mónika: Graham technika
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Sándor Tímea: Horton technika
16.30-17.45 Buday Melinda: Limón technika
18.00-19.15 Bakó Gábor: Jazztánc
19.30-20.45 Hámor József: Kortárs tréning
21.00- Újvári Milán: Street Dance őrület élő zenével
 
Stúdió
10.00-11.15 Zambriczky Ádám: Jógatánc
11.30-12.45 Berger Gyula: Testbarát technika
13.00-14.15 Kepes Julianna: Alexander technika
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Fóris Ildikó: Gyrokinesis
16.30-17.45 Bárdos Adrienne: Feldenkrais technika
18.00-19.15 Rácz Eszter: Pilates technika
19.30-20.45 Nagy Zoltán: Kontakt technika
21.00-22.15 Gál Eszter: Szabad Improvizációs tánc /JAM
 
Felfrissülés
Szabó Bence: Svéd Masszázs
Kiss Zsolt: Shiatsu Masszázs
 
Szeptember 7.
Tréning és repertoár haladóknak és profi táncosoknak

Nagyterem
10.00-10.45 Bemelegítés: Blaskó Borbála
11.00-12.30 Gergye Krisztián
12.50-14.20 Ladjánszki Márta
14.40-16.10 Frenák Pál
16.30-18.00 Kovács Gerzson Péter
18.20-19.50 Ladányi Andrea