Orosz Adél 70. születésnapja

Színpad


dump_fidelio_324883.jpg
Keveházi Gábor köszönti Orosz Adélt

Keveházi Gábor, jelenlegi balettigazgató köszönetet mondott, hogy számos előadásban lehetett Orosz Adél partnere. "Ha van abszolút prímabalerina, akkor az Orosz Adél. Csak köszönetet tudunk mondani neki, és büszkeséggel emlékezni arra, amit a magyar balettművészetért tett."

Vass Lajos főigazgató szerint "az olyan csodálatos művészeket és egyéniségeket, mint Orosz Adél, éjjel-nappal sugározni kellene a televíziókban. Sőt, Orosz Adélt tanítani kellene."

Orosz Adél meghatottan köszönte meg a szép szavakat. Elmondta, hogy osztálytársai, kollégái nélkül nem lett volna az, aki. Megemlékezett tanárairól: Nádasi Ferencről, Harangozó Gyuláról, Hamala Irénről. "Köszönöm, hogy olyan koreográfusokkal dolgozhattam mint Harangozó Gyula vagy Seregi László. Tőle kaptam a két kedvenc szerepemet is, Flaviát a Spartacusban és a Királykisasszonyt a Fából faragott királyfiban. De mégis, a legfontosabbnak a családomat tartom, büszke vagyok a gyerekeimre és az unokáimra. És köszönöm a férjemnek, aki mindig mellettem állt, és segített, hogy fel tudjam nevelni a gyerekeimet. Most pedig itt van ez a hetven év... Remélem, hogy még hetvenet megérek... drukkoljatok!"

Orosz Adél az Operaház balettiskolájában (1947-1950) és az Állami Balett Intézetben (1950-1954) folytatta tanulmányait Nádasi Ferenc növendékeként. 1954-től az Operaház tagja, 1957 óta magántáncosa. 1959-ben lehetőséget kapott arra, hogy Leningrádban, a mai Szentpétervárott, a világhírű Kirov Színházban képezze tovább magát.

Virtuóz, lendületes, sokoldalú és tiszta technikájú balerina, aki a klasszikus balettrepertoár szinte valamennyi női főszerepét eltáncolta, és vendégművészként az egész világot bejárta. 1984-1988 között a Magyar Állami Operaház balettigazgatója, 1989 óta az Állami Balett Intézet balettmestere.