Őrült nők ketrece

Színpad

A produkció Susanna Kaysen Girl, Interrupted című könyvének ihletésére készült, de a csapat sem a könyvnek, sem a könyvből készült Észvesztő című filmnek nem törekszik hű másolata lenni. A történet Susanna Kaysenről szól, aki egy felületes vizsgálat után jobbára tévedésből kerül be tizenhét évesen egy mentálhigiéniás szanatóriumba, de csak másfél év múlva sikerül szabadulnia onnan. A bent töltött idő alatt tizenéves, huszonéves lányok veszik körül, olyanok, akiket szintén csak egy hajszál választ el a normális élettől, vagy éppen az öngyilkosságtól. Hogy az elénk tárt világ mennyiben felel meg a valóságnak, és mennyiben csak egy naplóbejegyzésekből rekonstruált álvalóság - ez a látottak után válik világossá.

 
Amint a könyv, úgy az előadás is tele van humorral, ugyanakkor nem akar elvonatkoztatni attól, hogy olyan emberek élnek itt együtt, akiknek egy része sose lesz jobban, sosem fog kikerülni innen, és olyanok, akik fél lábbal már az "igazi életben" járnak. Mint az ilyen történetekkel lenni szokott, a tragédiák végül elkerülhetetlen pontot tesznek a mondatok végére. De nem csak a tragédia műfajával játszik az előadás; a kísértethistória, a monodráma, a vaudeville, a zenés színház elemeivel is kísérleteznek.
 
Az előadást nem a megszokott színpad-nézőtér kontextusban gondolták el, hanem a "talált tér" (jelesül egy ipari park, vagy ősztől egy bevásárlóközpont) komplexitásához igazítva, melyben a közönség a játék részese és aktív részvevője. A darab író-rendezője Szalay Álmos, főbb szerepekben Szakács Hajnalka (Susanna), Legerszki Krisztina (Lisa), Balassa Jusztina (Georgina), Hollai-Heiser Anna (Polly), Gáspár Kata (Daisy).