Összművészeti meglepetést nyújtanak

Színpad

 Barbakán
 
Március 27-én, 20 órakor Gaál Mariann Kő-papír-olló avagy kő papi ló? című improvizációs estjét és Barbakán című táncfilmjét nézhetjük meg beszélgetés kíséretében. "Négy évvel ezelőtt úgy döntöttünk, lóvá tesszük a művészetet. Mindent megtettünk, hogy felcseréljünk szerepeket, megbolygassunk alapelveket. A táncos zenélt-táncolt egyszerre, miközben improvizált mindkét diszciplína szabályszerűségei szerint, lehetőleg minél kreatívabban, egymás változásaira reagálva! Ennek eredményeképpen születtek meg ...papír-olló, kő-papír-..., kő-papír-Dánia, Kő-papír- városrét, és ehhez hasonló című darabjaink" - mondja a Kő-papír-olló avagy kő papi ló? című produkcióról Gaál Mariann.
 
A SzólóDuó fesztiválokról és más táncelőadásokból már ismert Jobbágy Bernadett először olvas fel saját verseiből a közönség számára március 28-án és 29-én, este fél nyolcas kezdéssel. Majd Mándy Ildikó Társulatának Időtolvajok - Matter of Time táncelőadását láthatjuk mindkét este.