Pataki András

Kultpol

Születési adatok Budapest 1963

Email cím potya@westel900.net

Táncművészeti tanulmányait 1979-ben kezdi az Állami Balettintézet néptánctagozatán. 1983-ban diplomázik, és megkapja a Magyar Táncszövetség Nívó-díját. Leszerződik a Magyar Néphadsereg Művészegyütteséhez, ahol három éven keresztül vesz részt Novák Ferenc izgalmas táncszínházi kísérleteiben. Ez idő alatt több táncfilm szereplője. Ezek közül a legjelentősebb Bornemissza-Rossa-Novák: Magyar Elektrájának Égisztusz szerepe.1986-ban Markó Iván meghívására a Győri Baletthez csatlakozik. Két turnékban és sikerekben gazdag év után érdeklődése az újonnan alakult Szegedi Balett felé fordul. Nyitottságuk és fogékonyságuk a modern tánc- és színházi irányzatok iránt nagy hatással van rá. 1988-ban a társulathoz szerződik. Az évek során az együttes egyik vezető táncosa. Egyik kezdeményezője a Stúdióbalett megalakításának. 1993-ban felkérik a Philip Morris Balettdíj kuratóriumi tagságára. Imre Zoltán kiválása óta a Szegedi Kortárs Balett vezetője. 1996-ban Harangozó-díjjal tüntették ki.

Iskolák:

Állami Balettintézet néptánctagozata

Magyar Táncművészeti Főiskola Táncelméleti Szakíró Szak

Repertoár:

1993 - Kroki

1993 - Koncert tangóharmonikára és zenekarra

1994 - Porond

1994 - Máz

1995 - Éjszakai szárnyalás

1995 - Szépia mosolya

1995 - Létezés helyett

1995 - Tavaszi áldozat

1996 - Homo ludens

1996 - Sárember

1998 - Trallala

2001 - Requiem

Díjak:

1983 - Magyar Táncszövetség Nívó-díja

1996 - Harangozó-díj

Darabok Madách: Az ember tragédiája (koprodukció)

Requiem

Sárember