Pataki András elköszönt, Czár Gergely érmet kapott

Színpad


szegedi_kortars_balett_pataki_andras_igazgato.jpg
Pataki András (fotó: Dusha Béla)

Lejárt a megbízatása Pataki Andrásnak. A Szegedi Kortárs Balett igazgatója négy évig végzett munkát a Nemzeti Kulturális Alap táncművészeti kollégiumában. Ott mint elnök, majd mint kurátor tevékenykedett.  Az ő nevéhez is fűződik többek között a Magyarországon szinte ismeretlen műfaj, a táncfilm-táncvideó beemelése az NKA által támogatott körbe. Nagy eredmény, hogy már második éve ebben a témában is ír ki pályázatot a testület. 

 
Pataki András, aki 25 éve meghatározó alakja a magyar táncművészetnek, mint mondta, bár szakmai mérföldkőnek tartotta megbízatását az NKA vezetésében, most nem bánja, hogy felszabadult idejében minden energiáját a színházi törvény elfogadásával várható új helyzetek kidolgozására szánhatja. Az igazgató ezen kívül készül a tánccsoport új bemutatójára, az együttes húszéves történetét felölelő könyv kiadására, valamint a különféle fellépésekre és turnékra. 
 
A Szegedi Kortárs Balettel kapcsolatos további hír, hogy Kölcsey-érmet kapott Czár Gergely, az együttes táncművésze. Az elismerést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen Solymos László, Szeged város alpolgármestere adta át Czár Gergelynek, aki a kitüntetést szakmai javaslat alapján kapta. 
 

szegedi_kortars_balett_czar_gergely.jpg
A friss Kölcsey-érmes Czár Gergely A katona történetében (fotó: Pintér Leó)
 
Mint azt a táncművész elmondta: meglepetésként érte a díj, nagyon örül neki, úgy érzi, ezek szerint a város szemmel követi és értékeli munkáját, amelynek sikereit többek között a Szegedi Kortárs Balettra jellemző remek hangulatban dolgozó társulatnak és kiváló vezetőinek köszönheti. Czár az együttes legutóbbi produkciójában, A katona története című táncjátékban alakított főszerepet, melyet úgy a szakma, mint a nézők osztatlan elismeréssel fogadtak. A művész az idei évadtól Juronics Tamás első asszisztenseként is felelősségteljes feladatokat lát el.