Rendhagyó Carmen - Balettbemutató Győrött

Színpad


gyoribalett_carmen_cserpakszabina_patkaizoltan_by_gyoribalett_meklizoltan.jpg
Cserpák Szabina és Pátkai Balázs

(MTI) - Mint azt Kiss János balettigazgató elmondta, a táncjátékot a társulat számára készítette több mint másfél évtizeddel ezelőtt a koreográfus. North Carmenjét a győri világpremier után Skóciában is színre vitték.

   
A kompozíciót, amelyet eredetileg 1997-ben mutatott be a győri együttes, meghökkentőnek találhatja a klasszikus operát jól ismerő közönség. A balett ugyanis szakít a közismert Bizet-zenével: Robert North szerzőtársul Christopher Bensteadet kérte fel a kísérőzene megkomponálására. A zenemű férfi szólóját maga a komponista énekli, a női szólót pedig Sebestyén Márta előadásában hallhatja a közönség.
   
A szombati előadáson a főbb szerepeket Cserpák Szabina, Pátkai Balázs, Horváth Krisztián és Sebestyén Bálint táncolják.
   
Kiss János hozzátette, hogy Robert North 65. születésnapját balettelőadás-sorozattal ünneplik Németországban június első napjaiban. A győri együttes a Carmennel lép majd fel a jubileumon.
   
Robert North, az amerikai és az európai táncélet meghatározó személyisége az Egyesült Államokban született, iskoláit Angliában végezte. Táncolt egyebek között az amerikai Martha Graham Company társulatában, a londoni Kortárs Táncszínházban, modern táncot tanított az angol Királyi Balettintézetben. 1981-ben a Rambert Balett művészeti igazgatójává nevezték ki, tíz évvel később a svédországi Göteborgi Balett művészeti igazgatójává választották, majd ugyancsak művészeti igazgatóként dolgozott a Skót Balett társulatánál. Összességében 80-nál is több balettet koreografált, és csaknem száz különböző társulattal dolgozott a világ minden táján. Jelenleg a németországi Mönchengladbachban működő társulatával dolgozik.