Sikert hozott a Fekete hattyú

Színpad


gilles-jobin_blackswan.jpg
A Fekete Hattyú próbája

(MTI) - Varga Gábor Gilles Jobin társulatában táncol. A Black Swan ősbemutatója néhány hete volt a franciaországi Annecy-ban, s a társulat Tuniszban mutatta be másodszor a táncjátékot szerda este.

 
Az egyórás előadás után Varga Gábor a társulatvezető Gilles Jobinnel együtt kötetlen beszélgetés keretében mesélte el a közönségnek, hogyan született a darab. A koreográfia az előadásban résztvevő négy táncos közös munkája, amelyben a klasszikus japán kabuki színház játékelemeit is fölhasználták.
 
Varga Gábor tanulmányait a budapesti Talentum Nemzetközi Tánc és Zeneművészeti Iskolában végezte, majd Belgiumban folytatta, és olyan híres koreográfusokkal dolgozott együtt, mint William Forsythe és Anne Teresa De Keersmaeker.