Szerbiába viszik a Naplegendát

Színpad

A Magyar Állami Népi Együttes május elején bemutatott új műsorával telt ház előtt zárta a színházi évadot a Hagyományok Házában május végén. Az Édeskeserű című táncköltemény az alkotók egyéni látásmódját tükrözve foglalja össze, sűríti egy műbe Erdély párját ritkítóan gazdag hagyományos tánc- és zenekultúráját. Legközelebb ősszel láthatja a közönség a székházban.
 
 Jelenet az előadásból
 
Az együttes azonban, a színházi társulatokhoz képest, a nyáron sem pihen, június közepén Szerbiában vendégszerepel a lassan egy évtizede sikeres Naplegendával. Az amatőr táncegyüttesekkel való összefogás eredményeképpen a vidéki közönség is többet láthatja az Államit, hiszen nem kell hetente kétszer a székházban műsort adniuk, így fel tudnak lépni többek között Győrben, Siófokon, Verőcén, Székesfehérváron és Makón is. A Corvin téren ezalatt hetente kétszer Magyar virtus-Hungarian spirit címmel budapesti és környéki együttesek adnak kétrészes folklórműsort az Állami zenekarának közreműködésével.
 
Szeptembertől szabad-bérlettel, nyugdíjasoknak szóló délutáni műsorokkal, ifjúsági ismeretterjesztő előadásokkal várja újra a közönséget az együttes. A Hagyományok Háza a költségvetési megszorítások ellenére igyekszik az eddigi programjait fenntartani, így továbbra is lehet jelentkezni az iskolai csoportoknak szóló bérletes előadásokra és komplex ismeretterjesztő foglalkozásokra.
 
Elindulnak a kézműves, népi ének, furulya-, tánc- és mesetanfolyamok is. A "Dúdoltam én..." sorozat is folytatódik, ősszel Kiss Ferenc és Majorosi Mariann, a Csík zenekar énekese tekint vissza eddigi pályájára barátai, zenésztársai kíséretében.