Talált nyelv

Színpad

 

Fehér Ferenc, a Finita la Commedia táncosa május óta próbálja Sirzamanze című új darabját, mely az első önálló koreográfiája. Partnere Simon Judit, aki a Másodállás Társulat: Konyhaszertorna című produkciójában lépett először színpadra. A premier előtt pár nappal Fehér Ferenc így vall készülő, új darabjáról:

"Juhász Anikó a mesterem volt, számomra meghatározó az együtt töltött nyolc év, hiszen bőven volt tőle mit tanulnom. Az, hogy most nem vele dolgozom, nem jelenti azt, hogy átlépek azon, amit együtt csináltunk. Bár élvezem ezt az új helyzetet, nem az a célom, hogy teljesen új dolgokat hozzak létre, hanem folytatni akarom azt az önismereti- és mozgáskutatást, amit vele elkezdtünk. Szeretném tovább boncolgatni magam, és esetleg más koreográfus felé is nyitni. A Sirzamanze készítésénél nem vágytam arra, hogy sztori-jellegű előadást hozzak létre, inkább képeket, hangulatokat akarok átadni, és fontos nekem, hogy az álomszerűsége, titok-jellege megmaradjon az előadásnak, nem akarom korlátozni, hogy a nézők közül ki mit gondoljon róla. A Sirzamanze cím egy régi versemből jött, amit még a Wert királyhoz írtam. Ebben a versben számtalan kitalált szó szerepelt, ez az egyik közülük, amit valamiért - nem tudom megmagyarázni az okát - hangsúlyosnak érzek. Kiskorom óta halandzsázom egyébként, mert a nyelv nem mindig segítség nekem, előfordul, hogy nem tudom megfogalmazni a gondolataimat, leblokkolok. Van, hogy egyenesen úgy érzem, ez nem is az én nyelvem."