Talentum-díj: most a táncosokon a sor

Színpad

Az alapítvány céljainak megfelelően pályázatot nyújthat be minden 35 évnél fiatalabb magyar állampolgárságú, kimagasló szellemű és kreativitású fiatal tánc- és mozdulatművész, aki az elmúlt öt évben készült egy alkotásával és eddigi művészeti eredményeivel pályázhat.

 
A pályázatot, amely a kitöltött pályázati lap mellett egy életrajzot is tartalmaz írásban, két akadémikus ajánlásával lehet beküldeni.
 
A kuratórium egy kiemelkedő pályázatot díjaz húszezer euróval (nagyjából 5 millió forint).
 
Beküldés határideje: 2008. október 25.
 
Cím: Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány - Talentum művészeti díj - 2008, 1024 Budapest, Lövőház u. 2-6.
 
Az alapítványt Kenyeres Sándor üzletember eredetileg azért hozta létre magánvagyonából 2002-ben, hogy évente egyszer három tudományág ifjú képviselőit jutalmazza a rangos, szintén húszezer euróval járó Talentum akadémiai díjjal.  A szervezet tevékenységének kibővítését, a művészeti díj megalapítását Kenyeres Sándor 2007. február 13-án, az alapítvány ötödik díjátadó ünnepségén jelentette be.
 
Az alapítvány évente egyszer a zeneművészet, a tánc- és mozdulatművészet, a képzőművészet, illetve a színház- és filmművészet egy képviselőjét is díjban részesíti. A kiválasztott művészeti ágak közül minden évben más területről keresik a tehetségeket. 2009-ben a képzőművészek, 2010-ben pedig a színház- és filmművészet fiatal tehetségei képviselői pályázhatnak.
 
Pályázati lap és bővebb információ: www.mta.hu, www.talentum-ceta.hu