Táncbérletet kínál az egri színház

Színpad

 Jelenet a Három az egybenből

Mirkóczki Zita, a nemrég alakult tánctagozat ügyvezetője elmondta: a 2009/2010-es évadban négy előadást láthatnak a nézők: a tavaly bemutatott Három az egyben táncjáték mellett új produkció lesz A kaméliás hölgy című romantikus történet Barta Dóra érdemes művész rendezésében.

 
A saját bemutatók mellett olyan társulatokat is meghívnak, mint a Győri Balett, amely évek óta nem lépett fel már Egerben. Vendégük lesz a Szegedi Balett Carmina Burana című előadása is.
 
Előnyösek a bérletárak is: az érdeklődők akár 40 százalékkal olcsóbban nézhetnek meg egy produkciót, mint jeggyel. Ehhez kapcsolódóan zenés bérletet is indít a színház. Hat előadásból áll majd: A kaméliás hölgy és a Három az egyben című táncjáték mellett látható A padlás, a Chicago és a Cigánykerék musicalek, valamint a Maya című operett.