Táncfesztivál Keszthelyen

Színpad

A fesztivált 2002-ben a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Táncművészek Szövetsége, valamint a Balaton Kongresszusi Központ és Színház együttműködése hívta életre. A rendezvényen szereplő előadások hagyományosan a Nemzeti Táncszínház repertoárjából valók, így a közönség idén a következő fesztiválprogramból választhat: Kincses Felvidék az Állami Népi Együttestől, Mediterrán-est és Pinokkió a Budapest Táncszínháztól, Homo ludens a Szegedi Kortárs Balettől, Lorca est Lippai Andreától és a FlamenCorazon Arte Táncszínháztól, Nagyidai cigányok az ExperiDance-től, János vitéz, Ki népei vagytok I. és A helység kalapácsa a Honvéd Együttestől.

"Szeretnénk Keszthely és vonzáskörzetének életét felpezsdíteni ezzel a fesztivállal,
célunk, hogy egyrészt a helyieket, másrészt a környék fürdővárosaiban - Hévízen, Zalaegerszegen, Tapolcán - üdülőket megnyerjük a táncművészet számára. Fontosnak tartjuk, hogy a fesztivál programja valóban sokszínű legyen, így a rendezvény produkciói között néptánc, kortárs tánc, flamenco és gyermekelőadás egyaránt szerepel. Szeretnénk vendégül látni az utószezonban hazánkban nyaraló külföldi közönséget, és természetesen kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekekre is: a Pinokkióra és a János vitézre iskolás csoportokat is várunk." - mondta el Nagy Orsolya, a Nemzeti Táncszínház sajtóreferense.