A táncfilmkínálatot szemlézve érdemes emlékeztetni mindenkit a Mediawave és az EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál elévülhetetlen érdemeire, amit a műfaj hazai népszerűsítésében szereztek. Győrben már akkor lehetett táncfilmeket nézni, amikor Magyarországon máshol még sehol, az EDIT az utóbbi években pedig szintén hiánypótló szerepet töltött be, így aztán a Temps d'Images táncfilmjei már nem légüres térbe pottyannak.
5-én a Művészben a táncblokk a Voyage című táncfilmmel indul, melyben Catherine Maximoff ad pályaképet Russell Maliphantról, négy meghatározó koreográfiáján keresztül. Russell Maliphant táncos-koreográfus, a brit táncélet nagystílű kalandora a Sadler's Wells királyi balettől a DV8 fizikai táncszínházán át számos legendás társulatban próbálta ki magát, majd 1996-ban megalapította saját társulatát, a Russell Maliphant Companyt. A koreográfus kreatívan ötvözi a klasszikus és kortárs tánctechnikákat a tai-chival, a capoierával és a kontakt improvizációval, egyedi stílusával a hazai közönség legutóbb az év elején szembesülhetett a Trafóban (a Britmánia keretén belül). Catherine Maximoff filmjeihez is lehetett már szerencsénk, hiszen más munkái szerepeltek már több hazai filmfesztiválon, köztük az EDIT-en, a Mediawave-en és a BUSHO-n is.
Thierry de Mey szintén olyan rendező, akit nehezen kerülhet ki az, aki érdeklődik a táncfilmek iránt, Anne Theresa de Keersmaeker és a Rosas együttesről készült alkotásaival találkozhattak már a nézők Győrben és az EDIT-en is. A fesztiválon most látható műve a William Forsythe One flat thing, reproduced című darabjáról készített film, mely egy tizennégy táncosra és húsz asztalra komponált virtuóz, a káosz és a rend között vibráló mozgásszimfónia. Forsythe zsenialitása abban rejlik, hogy tökéletes eszköztárat birtokolva zúzza szét elemeire és gondolja újra az emberi testről vagy éppen a balettről vallott konvenciókat.
Saburo Teshigawara 2002-es darabjára, a Para-Dice című koreográfiára épül Elisabeth Coronel és Arnaud de Mezamat filmje. Teshigawara klasszikus balettet és képzőművészetet tanult, munkáiban ez a nyitottság, sokoldalúság tükröződik is. Miközben 1985-ben megalapította társulatát, a Karast, lassan a nemzetközi érdeklődés kereszttüzébe került, és számos nagyhírű társulatnak is készített koreográfiát (például a Nederlands Dans Theaternek vagy a Frankfurt Balletnek). Művészetében a szabadság a kulcsszó: koreográfusként a klasszikus balettet, a modern táncot, a posztmodern tánctechnikákat ötvözi a butoh-val, és általában előadásainak színpad-, fény- és jelmezterve is az ő nevéhez fűződik. De talán erősebb motivációt jelent a mozizáshoz a Trafóban pár éve szerepelt Bones in Pages című előadásának említése: aki látta, nyilván emlékszik még a könyvhalmokba burkolt színpadra és a szuggesztív táncos társára, egy hollóra.
